Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Siker volt a lipcsei AIM autószalon

Komoly látogatószám-növekedést ért el a lipcsei AIM autószalon: a vásár rendezőjének beszámolója szerint az elmúlt kilenc nap folyamán 282 ezer látogató tekintette meg a kiállított autóipari újdonságokat, 12 százalékkal többen, mint a tavaly.
A vásár a legmagasabb látogatói számot 2008-ban érte el, 292 ezer főt. A külföldi látogatók részaránya a megszokottnak megfelelő 11 százalék volt. A vásár fő témái az elektromos mobilitás és a gazdaságos technológiák voltak. Szinte minden autógyár bemutatott témába vágó modelleket.

Az autóipari ágazat az idei vásártól pozitív jeleket várt, miután tavaly a krízis kellős közepén számos kiállító mondta le részvételét. Emiatt született meg a döntés is, hogy az AIM ezentúl kétévente kerül majd megrendezésre. A döntésen nem változtat az idei magas látogatói szám - mondta Volker Lange, a VDIK (Verband der Internationalen Kraftfahrzeughersteller e.V.) szakmai képviseleti szervezet elnöke. A következő lipcsei AIM autószalont így 2012-ben rendezik meg, de a kísérő vásárokra az AMITEC és AMICOM kiállításokra jövőre is sor kerül.

A vásáron összesen 465 kiállító vett részt és 88 százalékuk már 2012-re is jelezte részvételi szándékát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megfutattuk az új Mazda6-ot

Még a hivatalos bemutató, illetve nyílt hétvége előtt megfutattuk az új Mazda6-ot, Szegedre ugyanis már megérkezett a felfrissített modell. Tovább olvasom