Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Subaru Outback: a 2010-es év utastere

A Subaru bejelentette, hogy a 2010-es Outback kapta meg a Ward’s díját, az idei Év Utastere címet a 30 ezer USD alatti árkategóriában – a formatervet, a sokoldalúságot díjazzák.

- Igencsak fellelkesített minket, hogy az Outback elnyerte a Ward's Auto díját, a 2010-es Év Utastere' címet - mondta David Sullivan, a Subaru of America termékmenedzsere. "A formaterv készítése során számos ügyfelet kérdeztünk meg arról, mit várnak el az utastértől, s az ő véleményüket is figyelembe véve olyan autót terveztünk. Ha a 2.5i CVT modellünk kedvező, 8,1 l/100 km fogyasztásához hozzávesszük még a 2 köbméter fölé bővíthető csomagteret, érthető, hogy az Outback belső terének változásait a vásárlók is értékelik."

A Ward's nyolc szerkesztőjéből álló csapat 40 autót értékelt, amelyek mindegyike vadonatúj modell volt, vagy olyan, aminek utastere alapvetően megújult ebben az évben. A járműveket - személyautókat és pickupokat - különböző kategóriákba sorolták, s ezek mindegyikében megnevezték a győztest. Mivel itt a két kategória modelljei egymás ellen is versenyeztek, a bírák a kategória és az ár figyelmen kívül hagyásával is rangsorolták a mezőnyt. A döntést befolyásoló szempontok közt szerepelt az esztétika, a harmonikus formaterv, a komfort, a vezetőtájékoztató rendszerek, az ergonómia, az összeszerelés és a kidolgozás minősége, a biztonság és az általános érték.

Subaru Outback-belső.
Subaru Outback-belső. Itt valóban minden rendben van.

- A biztonságra és funkcionalitásra való összpontosítás miatt sok éven át unalmas, átlagos belső terek születtek - mondta Drew Winter, a Ward's AutoWorld főszerkesztője. Az idei győztesek azonban megmutatták, hogy a stílus és a szellemes formatervezés ugyanolyan fontosak egy autó belterében, mint a karosszéria esetében. Az új Subaru Outback hatékony formatervezésének köszönhetően több hely jut az utasoknak, miközben nőtt a csomagtér mérete is, sőt az előző Outbackhez képest a hátul ülők lábtere is 10 centiméterrel nagyobb - tette hozzá Winter.

A Ward's Automotive Group világszinten piacvezető szolgáltató az autóipari hírek, adatok és elemzések területén, s közel 80 éve látja el ilyen jellegű információkkal az iparág szereplőit. A Ward's AutoWord egy havonta megjelenő magazin, ami 68 ezer autóipari szakemberhez jut el. A kéthavonként megjelenő Ward's Engine & Vehicle Technology Update hírlevél a mérnöki eredményekről és technikai előrelépésekről közöl elemzéseket. A WardsAuto.com egy előfizetéses online szolgáltatás, ahol az autóipari információközlésben piacvezető Ward' Automotive Group által szerkesztett hírek, adatok és elemzések olvashatók.

Olvasóink írták

  • 3. Besenyő_Pistabácsi 2010. április 26. 07:29
    „1. hozzászólás mentelmi-jog
    Ez tényleg érdekes, ezen már én is elgondolkoztam párszor! Van ismerősöm aki az itthon 30 millás luxus autót behozatta a tengeren túlról és a Vám és egyéb költségek mellett is spórolt 10 misit!”
  • 2. gege 2010. április 23. 07:35
    „LOL, ez amcsiba má sz*rnak számít!”
  • 1. mentelmi-jog 2010. április 21. 16:43
    „Röhej, hogy Amerikában 23.000$ (nincs 5 millió) ennek a kocsinak az alapára, itthon pedig 9.400.000Ft... No comment”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Siker volt a lipcsei AIM autószalon

A vásár rendezőjének beszámolója szerint az elmúlt kilenc nap folyamán 282 ezer látogató tekintette meg a kiállított autóipari újdonságokat. Tovább olvasom