Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Szigorúan ellenőrzik a kötelezőt

A rendőrség nem mérlegeli, hogy a gépjárművek üzembentartói milyen oknál fogva nem teljesítik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjfizetését, így közúti ellenőrzések alkalmával – a jogszabályok szerint – akár büntethetnek is.
Ezt az ORFK közlekedésrendészeti osztályának vezetője jelentette ki csütörtökön újságíróknak Budapesten.

Az év végi kgfb-kampány miatt több biztosító nem tudta időben kiküldeni új ügyfeleinek – múlt év november-decemberben mintegy 700 ezren váltottak biztosítót – a csekket, illetve számlát, így sok gépjármű-tulajdonosnak abból adódik problémája, hogy a kgfb-ről szóló kormányrendelet szerint a biztosító kockázatvállalása megszűnik, ha az ügyfél az esedékességtől számított 30 napon belül nem fizeti be a díjat. Miután az esedékesség január 1. volt (mindig a következő biztosítási időszak első napja), nemfizetés miatt január 30-án megszűnik a szerződés.

Ez a múlt év végén biztosítót váltott autósok esetében azt jelenti, hogy az új biztosító részére január 1-jén kellett volna az első havi, vagy negyedéves díjat megfizetni, ennek hiányában a biztosító még január 30-ig kifizeti a bekövetkezett károkat, de utána megszűnik a szerződés. Márpedig Magyarországon autó biztosítatlan nem maradhat, így akinek díjnemfizetés miatt szűnik meg a szerződése, annak kötelező visszatérnie a megszűnéskori biztosítójához. Jámbor István alezredes csütörtökön, a rendőrség Igazgatási Központjában újságíróknak azt mondta: a rendőrség nem mérlegeli, hogy a gépjárművek üzembentartói milyen oknál fogva nem teljesítik a díjfizetési kötelezettségüket, ugyanis az nem lehet indok és kifogás, hogy „nem érkezett meg a csekk", ugyanis a díjfizetést banki átutalással, vagy a biztosító ügyfélirodájában személyes befizetéssel is meg lehet oldani.

Emlékeztetett: közúti ellenőrzésnél a rendőr a gépjárművezetőtől a felelősségbiztosításról kérhet szerződést, befizetési bizonylatot, ennek hiányában banki igazolást, de amennyiben ezt az üzembentartó nem tudja teljesíteni, szankcióval sújtható.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyárhelyszínt keres a Mercedes Kelet-Európában

Új autógyárnak keres helyet régiónkban a Mercedes - írja a Népszabadság. A német autógyár az A és B… Tovább olvasom