Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Telitalálat az új Mercedes GLA

Ősszel a Frankfurti Autószalonon mutatták be a gyorsan növekvő kompakt SUV szegmens első Mercedes-Benz modelljét, amely egyértelműen válasz a BMW X1-esére. A GLA teljessé teszi a márka SUV-választékát – GLK, ML, GL és G –, ez a sorozat már meggyőző kínálat. A néhány hete érkezett újdonságot mi is kipróbáltuk.
Eltalált az egyszerre elegáns és sportos külső, az autó nagyobbnak látszik, mint amekkora. A 4417 milliméter hosszú, 1804 mm széles és 1494 mm magas GLA-ban az üléspozíció 60 milliméterrel van feljebb, mint az A-osztályban, ami azért számít. Egyáltalán nem dobozszerű az új SUV, ez tetten érhető a légellenállási értékén, a 0,29-es együtthatón is. Ha van ilyen minősítés, a „pozitívan zömök" GLA ad a látványra, a nálunk járt tesztautó a dupla kipufogóvégekkel és az első, masszív szpojlerekkel igazán meggyőző volt.

Városi menő, de a zöldben is jól mutat. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Az általunk próbált óriási tetőablakos változatnál 3 centiméterrel alacsonyabb a fejtér mint e nélkül, így a 185 centiméter felettieknek ez az extra már nem javallott. Az viszont leszögezhető, kevésbé szűkös, mint a CLA. Ezt leszámítva a helykínálat rendben van és családi is, amikor például benne van az opcionális rakodótér-csomag. A hátsó üléstámlát meredekebb, Cargo-helyzetbe lehet állítani, így 60 literrel nő a poggyásztér, miközben még korrekt hely az utasoknak. Az alapból 421 literes csomagtartó térfogata egészen 1235 literig növelhető, a pakolást alacsony rakodóperem és széles ajtó segíti. A belül felhasznált anyagok minősége prémium, amit az illesztésekre is el lehet mondani.

Hibátlan a hátsó traktus. Fotó: Kovács András (képgaléria)

A tesztelt modellbe a kisebbik dízel, a 200 CDI dolgozott, nagyon kulturáltan. A 136 lóerő és a már 1400-as fordulatszámtól rendelkezésre álló 300 Nm-es maximális nyomaték elegendő. A tesztautóba szerelt 7 sebességes duplakuplungos automatával párosítva 9,9 másodperc százas gyorsulást és 205 km/órás maximális sebességet tud a bő másfél tonnás saját tömegű GLA. Nem spórolták tehát kis "vasat" az autóból, fogyasztása mégis barátságos maradt, a 4,4-4,5 liter vegyes üzemmódra nagyon korrekt gyári adat.

Ebben benne van persze ECO Start-Stop funkció, a már említett jó alaktényező és az, hogy a motort a még jobb hatékonyság érdekében átdolgozták. – Optimalizálták a szíjhajtást és a vákuumszivattyút, lecserélték a hengerfej gördülőcsapágyait, módosítottak a dugattyúk illesztési hézagán, kis súrlódású dugattyúgyűrűket alkalmaztak, megváltoztatták a kiegyensúlyozó tengelyek csapágyazását és az égés szabályozására nyomásérzékelőt helyeztek el a hengerfejben -sorolja az idevágó szakirodalom.

Prémiumszegmenshez méltó a belső. Fotó: Kovács András (képgaléria)

A GLA kezes, jól vezethető az első futóműve McPherson rendszerű, a hátsó kerekeket oldalanként három kereszt- és egy hosszlengőkar vezeti. Forszírozott kanyartempónál is jól viselkedik, a menetstabilizáló elektronika magabiztosan tartja az íven az autót, miközben a visszajelzés egyértelmű.

Számos asszisztens-rendszer támogatja és tehermentesíti a GLA vezetőjét. Széria például az éberség figyelő és a radaros baleset-megelőző rendszer, adaptív fékasszisztenssel, amely már 7 km/órától megóv a karamboltól. Vannak a GLA-ban egyebek is, például a sávtartó csomag, holttérfigyelő, vagy az adaptív távfény-asszisztens, extra felszerelésként. Az automatikus beállást hossz- és keresztirányú parkolóhelyre az aktív parkló asszisztens biztosítja opcionálisan.

Kulturált a kisebbik, 136 lóerős dízel. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Ezek jellemzően benne voltak a tesztautóban és ami igazán jó benyomást keltett, hogy nem "ráordítanak a vezetőre", hanem diszkréten, de egyértelműen jeleznek. Ilyen például a sávtartó asszisztens. Lehet a kormányt sokféleképpen rezegtetni, ha az álmos vezető nagyon kis szögben, érdemi kormánymozdulat és index nélkül metszi a felezővonalat, de ahogy a Mercedes teszi, nem rezegteti úgy más márka

Továbbfejlesztették és a szeptemberi gyártástól már rendelhető a Daimler Digital Drive Style App-koncepció, amely az iPhone részére készült „Drive Kit Plus" rendszerrel együtt integrálja a mobiltelefont az autóba. Csúcs a Siri hangvezérlés, valamint a GlymLEe valósidejű pozíciómegadás. További funkciók: Facebook, Twitter, internetrádió, a személyes rádió és korszerű Garmin navigáció. Azt nem állítanám, hogy a fenti felsorolásból mindent értek, de ezt mind tudja a trendi autó, s valószínűleg a célközönség is. 

Nagyon sokat tud már ez a középkonzol. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Hogy el ne felejtsük, kibővítették a COMAND Online multimédia-rendszert is: a legújabb generáció javított, fotó-hűségű térképábrázolást, Bluetooth profilt, bmp és png formátumú képkezelést tud, valamint kívánságra lehetővé teszi közlekedési adatok valósidejű továbbítását. Teljesen világos.

A CLA alapára az 1,6 literes 115 lóerős benzinmotorral 8,55 millió forint, az általunk próbált autó temérdek alap és opciós kényelmi és biztonsági extrával 14 millió forint. Higgyék el, már az induló modell is nagyon korrekt ajánlat.

És a végén még egyszer az elejét. Fotó: Kovács András (képgaléria)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Használt autóra gyűjtenek a magyarok

A magyarok új autó vásárlásához szívesen vesznek igénybe pénzügyi segítséget, míg a használt autóra… Tovább olvasom