Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 7°C Még több cikk.

Teszt: csillagos 5-ös az új Ford Mondeónak

Ez a világ első Fordja, amelyben gyalogosérzékelő rendszerrel kiegészített ütközésvédelem működik és az Európában forgalmazott Fordok közül elsőként szerelik balesetnél felfújódó hátsó biztonsági övvel.
Ízlés dolga, de szerintem szép lett a Magyarországon az elmúlt év végén bemutatott Ford Mondeo, jól áll neki az Aston Martin utánérzésű hűtőmaszk, keretezve a két keskeny, mustangos fényszóróval. Nagy felületek jellemzik az autót, a tervezők nem vitték túlzásba sem az éleket, sem a legömbölyítéseket. Így van egyfajta nyugodt erő az új Mondeóban, még azelőtt, hogy beleülnénk. Az általunk próbált kombi még ezt a nagyságot is növeli – nincs az a lapra szerelt IKEA bútor amit el nem nyelne az autó. Az övvonal elegánsan emelkedik, a hátsó ajtóknál már egyharmad-kétharmad az üveg és a lemezfelület aránya – az utóbbi javára.

Teszteltük az új Ford Mondeót. Fotó: Kovács András - GALÉRIA

Belül minden tágas, igényesen kidolgozott, a minőségi burkolatok kifogástalan illesztésekkel párosulnak. A fej- és lábtér az első és a második sorban is több mint bőséges, a vezetőülés könnyen a sofőr adottságaihoz elektromosan állítható. A tesztautó Titanium felszereltségű volt, ez összetettebb, személyre szabható műszerfalat és nagyképernyős érintőkijelzőt jelentett. A beltérben lebegő középkonzol talán volvós emlék, a tervezéskor még a Ford fennhatósága alá tatozott a svéd – mára a kínaiaké. A középkonzolra mondható, hogy letisztult, de az is, hogy talál túl egyszerű is, de ez lehet ízlés kérdése.

Az új Ford Mondeo maximális, 5 csillagos értékelést kapott az autók törésbiztonságát vizsgáló független szervezet, az Euro NCAP tesztjén. Ez a világ első Fordja, amelyben gyalogosérzékelő rendszerrel kiegészített ütközés előtti asszisztens működik. A technológia feladata, hogy felderítse az autó előtti útszakaszon feltűnő – vagy az autó útját keresztezni készülő – embereket, és automatikusan fékezzen, ha a vezető nem reagál a figyelmeztető jelzésekre.


Teszteltük az új Ford Mondeót. Fotó: Kovács András - GALÉRIA
Az Európában forgalmazott Fordok közül ebben a modellben jelenik meg először a márka felfúvódó hátsó biztonsági öv technológiája, ami a szegmensben elsőként a Mondeóhoz rendelhető. Egy baleset során az újfajta öv ötször nagyobb területen osztja el a test felületén az ütközéskor ébredő erőket, mint a hagyományos biztonsági övek.

A Mondeo karosszériaszerkezete 61 százalékban nagy szakítószilárdságú acélból épül fel, s az autó első ajtóoszlopai és tetősínjei az iparágban elsőként hidroformázott, nagy szakítószilárdságú acélból készülnek, így a karosszéria 64 mm-rel kisebb mértékben torzul az oldalirányú ütközések során. Tovább növeli a szerkezet szilárdságát – egyebek között –, hogy a küszöbök martenzites bóracélból készülnek, így jobban ellenállnak az oldalirányú ütközés erőhatásainak.

Teszteltük az új Ford Mondeót. Fotó: Kovács András - GALÉRIA

A kétliteres 150 lóerős dízel kulturáltan dolgozott az autóban és harmonikusan működött együtt a hatsebességes automata váltóval. Andalgó hatodiknál három fokozatot is visszaváltott padlógáznál, vagyis tud sietni a Mondeo, ha a sofőr is úgy akarja, s ebben segít a 350 Nm-es maximális nyomaték is. Az autó ezzel a motorral 9,9 másodperc alatt gyorsul fel százas tempóra, végsebessége pedig 213 km/h.

Vegyes fogyasztásra 4,6, városon kívülre 4,4 liter a gyári fogyasztási adat 100 kilométerre. Ebből a városon kívülit igazolni is tudjuk, 1550-es fordulat mellett kilencvennél 4,2 tized liter körül mutatott a pillanatnyi fogyasztásmérő. 110-nél, 1900-as fordulatnál 5,4, sztrádatempónál és 2700-at forogva 6,6 liter volt a fedélzeti számítógép mutatta pillanatnyi fogyasztás.

Teszteltük az új Ford Mondeót. Fotó: Kovács András - GALÉRIA

Az új Ford Mondeo alapára a 1,5 literes 160 lóerős EcoBoost benzinmotorral és hatsebességes kézi váltóval 7 millió750 ezer forint, ugyanez kombiban 8 millió 185 ezer. Dízelbe 7 millió 960 ezer forintért ülhetünk, ezért egy 115 lóerős, 1,6 literes motorral hajtott autót kapunk. A Titanium felszereltségű tesztmodell alapára 9,4, extrákkal növelt ára 10,4 millió forint, ebből lejön az egyedi kedvezmény, így 9,1 millió forintot kell fizetni érte, ami ár/értékarányban versenyképes a középkategóriában.

A tesztmodell lényegesebb extrái: metálfényezés, Sötétített üvegek B-oszloptól, hátrafelé, holttérfigyelő rendszer (BLIS) elektromosan behajtható külső tükrökkel, téli csomag, fűthető első és hátsó ülések, fűtött szélvédő és ablakmosó fúvókák, fűthető kormánykerék, 220V-os csatlakozó a középkonzolon, riasztóberendezés belsőtér-érzékelőkkel, külön akkumulátorral, emelésérzékelőkkel, távirányítós kettős központi zárral, Active City Stop alacsony sebességű ütközésmegelőző rendszer, automata parkolórendszer, tolatókamera, elektromosan 10 irányban állítható memóriás vezetőülés.
Teszteltük az új Ford Mondeót. Fotó: Kovács András - GALÉRIA

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkedett a Peugeot árbevétele

A cég egyidejűleg 1 százalékról 4 százalékra változtatta az európai értékesítés idei növekedésére… Tovább olvasom