Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Teszteltük a harmadik generációs BMW X5-öst

Egy nap különbséggel próbálhattuk ki a tavaly megjelent BMW 5-ös felfrissített változatát, illetve a valamivel később érkezett új X5-öst, ugyanazzal a hajtáslánccal, a soros hatos háromliteres dízellel és persze összkerékhajtással – volt már rosszabb sorunk is.
Számos márkánál egy modellciklus közepén az arculatfrissítés nagyobb külső változásokat hoz a laikus szemével, mint a 2013 őszén érkező vadonatúj BMW X5-ös modell, de talán pont ez a márka ereje is. Maradtak az arányok, a fő vonalak és így nem értéktelenedik el a használt autók piacán az eggyel korábbi modell - erről itt olvashatnak hét évvel ezelőtti tesztet. A vesék ennél szélesebbek már nem lehetnek, egészen a lámpákig érnek, az első kerekek mögött légkivezető nyílások jelentek meg, hátul meg az az újdonság, hogy mintha az egy az egyben az X3-at látnánk, csak persze nagyobban, és a harmónia tökéletesen rendben van.

BMW X5 - itt a harmadik generációs nagyvas. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Azt viszont leszögezhetjük, ez csak messziről látszik frissítésnek, a lemezek alatt generációváltás történt - ez már a harmadik nagy SUV, és az első kettőből több mint 1,3 millió darab fogyott már, ami ebben a méretkategóriában nagy szám.

A 2933 mm-es tengelytávolság ugyan nem változott, hosszúsága 29, a szélesség 5 milliméterrel nőtt, magassága viszont 14-gyel csökkent. És ami fontos, a több könnyűsúlyú anyag használatával kevesebbet nyom a karosszéria, a szaksajtó szerint van olyan változat, amelynél 90 kilósra sikerült a fogyókúra, ami azért az autó étvágyában is vissza kell, hogy köszönjön. A csomagtartó alapból 650 literes, míg a 40:20:40 arányban osztott hátsó sor döntésével bővítve 1870 liternyi csomag is befér, ami több tízliteres növekmény az elődmodellhez képest.

BMW X5 - itt a harmadik generációs nagyvas. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Akárcsak a korábban tesztelt sima 5-ösnél, itt is jelentkezett a márka az „X5 gazdaságossal", a kizárólag hátsókerék-hajtású modell kétliteres dízele 215 lóerős, az sDrive25d gyári átlagfogyasztása 5,7 liter. Ez a belépőmotor természetesen összkerékhajtással is rendelhető, s a gyáriak szerint csupán két decivel nő meg így a kocsi fogyasztása, ami egy 4x4-től, ami tényleg dicséretes.

Tesztautónkban a háromliteres, hathengeres, duplaturbós 259 lóerős dízel dolgozott, természetesen a ZF már bizonyított, nyolcfokozatú automata váltójával szép harmóniában. Az xDrive30d a maga 560 Nm-es, már 1500-as fordulatszámtól éledő maximális nyomatékával, 6,9 másodperc alatt gyorsítja százra a nagy vasat, a végsebesség pedig 230 km/h.

Nagyon rendben van a soros hatos. Fotó: Kovács András (képgaléria)

A gyáriak szerint az átlagfogyasztás 6,2 liter száz kilométerenként, ami kicsit túl szépnek hangzik. Alattunk tempomattal 90-nél, 1300-as fordulat mellett evett ennyit az addig csupán néhány száz kilométert futott X5-ös. Sztrádatempónál 9 liter körüli a fogyasztása, ami ilyen méretű, 2,2 tonnás autótól egyáltalán nem rossz, ráadásul ekkor is csupán 2000-et fordul a motor. Vagyis ki lehet menni az X5-össel a világból - jó, persze nem egyetlen tankkkal. És ha szükséges, fel lehet vele menni a töltésen, méretes motorcsónakot húz, és a sípályához vezető úton is boldogul.

Az új BMW büszke lehet kategóriaelső, 0,31-es légellenállására, s arra, hogy valamennyi motorja már most teljesíti a csak ez év szeptemberében életbe lépő, szigorú Euro6-os károsanyag-kibocsátási normát. Az üzemanyag-spórolásban és a környezetkímélésében segít a stop-start rendszer, a fékenergia-visszanyerés és a választható Eco Pro üzemmód is. Ez utóbbi mellett Comfort, Sport beállítások közül lehet választani - és ezt minden X5-ös már alapfelszereltségben kínálja. A rendszer a gázpedáltól a kormányzásig minden beállításon változtat, - és ha megrendelték az autóhoz, akkor az adaptív futóműbe és az aktív hátsó differenciálmű nyomatékelosztásába is belenyúl. És ilyenkor már csak gondoljuk, hogy mi vezetünk, pedig nem teljesen.

Enyhe terepen is otthon van. Fotó: Kovács András (képgaléria)

Az új BMW X5 mindazt tudja szériában, illetve opcionális felszereltségként, amit ebben a kategóriában kell: figyeli és megjeleníti a közlekedési táblákat, éjjellátó kamerával pásztázza az út szélét, óv az akaratlan - fáradtság elalvás stb. - sávváltástól, a szándékosnál meg figyelmeztet, ha járművet észlel a holtterünkben. A valóban csúcstechnikát képviselő GPS időben "szól" a kanyar előtt, hogy kár nyomni a gázpedált, mint süket a csengőt. Van távolságtartó tempomat és dugóban automatikusan araszolás. Ha kell önállóan beparkol, balesetnél és kinyíló légzsákoknál automatikusan mentőt hív – és még sorolhatnánk.

BMW 530d xDrive Limousine alapára 15,6 millió forint, plusz 1,3 millió Luxury Line felszereltség ára. A tesztautó árcéduláján gyakorlatilag 21 milliós összeg szerepel, ami könnyen összejön, ha csak az elektromosan állítható és memóriás első komfortülések megrendelése háromnegyed millióval emeli a számlát. A valóban professzionális navigációs rendszer, az extra "okostelefon-kihangosítás" és a plusz tartalmú műszerfal ugyancsak egymilliós tétel. 880 ezer forintért innovációs csomagot kaphatunk aktív sebességtartó automatikával, Stop & Go funkcióval, sebességhatár-kijelzéssel és BMW Head-Up kijelzővel. Ezeket az extrákat természetesen forintban annyira méri a BMW, mint teszi azt az 530d modellnél.

A profi navi már-már lapostévé. Fotó: Kovács András (képgaléria)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vodafone mobilhálózaton futnak 2015-től az új Audi modellek

Az autóipar kulcsfontosságú szereplője lesz az M2 adatforgalmi piacnak. Tovább olvasom