"Azóta vezekeltem. Ha módom volt rá, leírtam, elmondtam: Baka István nagy költő. És igyekeztem megfelelően megindokolni véleményem. Elsősorban neki, hogy higgye el, nemcsak mondom, hanem tudom is."
"December 12-én hal meg egy Vlagyivosztok környéki tranzitlágerben. Éhen halt? A bűnözők ölték meg? Vagy csak feladta - ki tudja? Versei a táborokban is sokáig keringtek még, sokan merítettek erőt, vigaszt belőlük... "
"Az életmódunk a szellemi, kulturális javak megszerzésére irányult, nem pedig az anyagi javakra – persze az anyagi javakat is hiányoltuk, de nem az volt a döntő. Ez a fajta életmód olyan értelmiségi réteget alakított ki, amelyik nem találja a helyét egy olyan társadalomban, amelyikben az ügyeskedők, kalóz vállalkozók jelenléte a vadkapitalizmus korszakát jelenti."

"Tíz hosszú esztendeje adtuk vissza a barátunkat annak a részvétlen és dermesztő világnak, melyre nincs is szavunk. Különben pedig nem adtuk vissza. Van, hogy az embert, lepkézzen ki bár az utolsó lélegzet is az ajakai közül, nem lehet visszaadni. Nincs visszaadás, ő már a miénk."
"Mindenesetre találtam egy szót: szuperprovincializmus. Míg a "szimpla" provincializmus abszolutizálni kívánja a helyi értékeket, a szuperprovincializmus minden, míg országosan elismert értékeket is lebecsül - ha azok helyben keletkeztek."
"Talán kivívott költői rangjának és persze családi kapcsolatainak köszönhette, hogy a mozgalom szétverése után nem lágerben találta magát, hanem az USA-ban, ahol ma (1992-ben - a szerk.) a Yale Egyetem orosz irodalom professzora."
"Egy híressé vált kifakadás villan fel bennem a rendszerváltás évéből: - "Ezek itt azt hiszik, hogy itt rövidesen Ausztria lesz. Hát nem - Urugay lesz vagy Honduras!" - Próféciának hatnak ma ezek a szavak."
"Talán Bellman "didergése" segített, hogy ma - két hónappal később - ismét egy pohár (de szigorúan csak egy pohár) borral emlékezhetem a stockholmi matrózkocsmák és az ő magyarországi nagykövetére, a nagyszerű műfordítóra, filológusra és atyaian bölcs barátra, Csatlós Jánosra."
A halk szavú fiatalember halk szavúköltő. Valami rejtett szemérem, bensőséges, nagyon személyes természetlira, övé. A szó hangulati értelmében poéta: Ha versel őszbe, tavaszba menekül; erdők fát között, virágok között keres oltalmat, menedéket; tóban, esőben, záporban fürdik; suttog, imádkozik, lázad a Reményért "Hogy hittem én, tebenned, erdő!" Akár, kulcsmondata lehetne ez Baka István költészetének.
"Nem vagyok hívő, számomra Isten az irracionális és megfoghatatlan erőket jelképezi. A végzetet, a sorsot, a világot irányító vak szükségszerűséget, ami közönyös és gonosz. Inkább közönyös, mint gonosz. De nem jóságos, és nem érzem, hogy segítene."
"Meghalni a szeretett nő becsületéért egy buzi keze által - milyen méltatlan vég! (Lermontovot legalább egy tiszttársa lőtte agyon évekkel később.) S ezt az értelmetlen véget az orosz értelmiség éppen úgy nem tudja elfogadni, mint mi Petőfiét."
"Csak 1859 decemberében térhet vissza Szentpétervárra és kezdheti újra irodalmi pályafutását; ezután alkotja azokat a remekműveket, melyek nélkül szegényebb lenne a világirodalom, s amelyek megszületése egy ostoba zsarnok egyetlen intésén múlott..."
"Ő lett a bolsevik "igazságszolgáltatás" első költőáldozata, akinek halála még nem félelmet és meghunyászkodást, hanem értetlenséget és felháborodást váltott ki az orosz értelmiségben."
"Végül már mosogatónak jelentkezett az Irodalmi Alap étkezdéjébe. (Az étkezde csak a halála után nyílt meg - ma sem tudjuk, felvették volna-e legalább oda?)"
"Mi vezetett az elhallgatáshoz? A kilátástalanság érzése, a kielégíthetetlen honvágy? Annak belátása, hogy az élet mindenütt borzalmas, a szép szavak sehol se segítenek?"
"Élete utolsó hónapjaiban ő, az örök mellőzött, az orosz költészet pátriárkája lett, s hirtelen elismertetését, megkésett hírnevét nem fia rehabilitásának köszönhette, mint ahogy sokan gondolták, hanem annak a csöndes, könnytelen férfias keserűségnek, amelyet lírájával megteremtett."
"Voltaképpen borzasztó undok ember lehet ez a Brodszkij, intellektuális fölénye erős fölényérzettel társul - ez a versekből is kitetszik -, ugyanakkor megejtően kedves és elesett is tud lenni, amikor egy-egy régi asszonyról és a legnagyobb, reménytelen szerelemről: Oroszországról vall."
Tömény pipafüst és Mozart zongoraversenye. A Kincskereső kicsiny szerkesztőségi szobájában, ahol Baka István dolgozik, majd mindig szól a komolyzene. Nemrégiben adták ki a a költő válogatott kötetét, Égtájak célkeresztjén címmel, mely inkább gyűjteményes kötet. Húsz év termése 1969-től egészen 1989-ig. Verscímek, ciklusok állták helyre, amiket korábban megcsonkított a cenzúra. Most már csak az önkontroll "cenzúrázott".
"A nyolcvanas években - közfelháborodásra - lebontott Angleterre Hotel-beli szobájában saját vérével írta meg búcsúversét (ezt a színpadias gesztust igazolta, ami bekövetkezett utána), majd ereit felvágva, felakasztotta magát - biztosra ment."
"Hervay Gizella 1976 óta élt Magyarországon. Ebben az évben lett öngyilkos a háború utáni erdélyi líra legnagyobb alakja, Gizi volt férje, Szilágyi Domokos; ugyanebben az évben halt meg a bukaresti földrengésben közös fiuk, Attila."
"Az a könyv azóta is késik, miközben a vele egyívásúak, sőt, a nála tíz-tizenöt évvel fiatalabbak is tucatnyi kötetet adtak ki, nem mintha sokkal többet írtak volna (és - tegyük hozzá - nem mintha jobbat írtak, írtunk volna)."
"Sokáig nem is tudták róla, hogy verses meséken kívül egyéb is van a tarsolyában, ebben a Háry Jánostól kölcsönzött, megbarnult aranyfonállal hímzett, degeszre tömött tarsolyban, amelyből kitüremkedtek a koszos zoknik, és egyre potyogtak a "magyar líra gyöngyszemei"."
"Kedves Hrabal úr, nem óhajtja megnézni Szegedet? Később már aligha lesz rá idő..." Mire Közép-Európa legnagyobb, de legalábbis legnépszerűbb írója csak legyintett: "Minek? Itt barátok vannak, sör van, minek nézzem én a várost?"
