 |
Hervay Gizella
lódenkabát Keleteurópa szegén
sorba mindnyájan belebújunk
a közös esőben
hull a szemét a szánkból
hajunkból a rozsdás szegek
arcunkról a vakolat
fejünk felett összecserélhető
lódenkabát az égen
összecserélhető sorsok térképei
összecserélhető halálok
összecserélhető hitek rézgombjai
összecserélhető népek belei
összecserélhető szerelmek rúzsfoltjai
összecserélhető kampók kiakasztott
lódenkabátok a szélben...
gyalogzsoltár
I.
árva az Isten árva
leszakadt kilinccsel
jön-megy a peronokon
vonatjegye sincsen
hogyha moziba menne
asszonya az árva
jön-megy az égen nincsen
kapupénze és zárva
az égi istállóajtó
lakatlan a jászol
ráfagytál Uram s mondod
mondod hogy nem fázol
Te vagy az élő én a holt
Utolsó levél Szilágyi Domokosnak
távirányított szívveréssel
megtérek hozzád viszahalok
csontodba - jöjjön az éjjel
sorsod akartam folytatni - látod
idehaza is úgy mint otthon
árvák vagyunk Ady szemében
Ady árvái - nincs már otthon
Ady árvái megtérünk mind
lábnyomodban holtunkban élők
versben bujdosók valahányan
meghalni haza h a z a t é r ő k
|
1982 nyarán önként távozott az életből. Előtte néhány héttel még eljött Szegedre, hogy megmutassa itteni barátainak frissen kapott személyi igazolványát: - Végre magyar állampolgár vagyok! - Vidám volt, felszabadult, olyan, amilyennek még sohasem láttuk. Engem megkért, vigyem ki a Maros- torkolathoz - a forrását már ismeri, a vize "otthonról", Erdélyből folyik; neki látnia kell, hogyan találkozik a Tiszával. Én meg már kicsit belefáradtam Gizi lobogásába, és azt mondtam: - Majd máskor, lesz még rá idő! - Sohasem bocsátom meg magamnak, hogy nem teljesítettem a kívánságát.
Hervay Gizella 1976 óta élt Magyarországon. Ebben az évben lett öngyilkos a háború utáni erdélyi líra legnagyobb alakja, Gizi volt férje, Szilágyi Domokos; ugyanebben az évben halt meg a bukaresti földrengésben közös fiuk, Attila. Gizi ekkor lett az árvák árvája; áttelepülése menekülés volt, görcsös kapaszkodás a megtalálni vélt szülőhazába. Ő ugyanis "idevaló" volt, Makón született 1934-ben, ezért nem kényszerült névházasságot kötni, mint jónéhány Erdélyből jött írótársa, de még így is hat évbe telt, mire teljes jogú magyar állampolgár lehetett; sajnos nem sokáig...
Gizivel többször találkoztam nagy társaságban, barátok és tisztelők körében, de ő mindig a magányosságára panaszkodott. Egy időben ő volt a legnépszerűbb magyar költőnő, kiváló előadóművészek és - ami még inkább jelzi a népszerűséget - lelkes versmondó fiatalok szavalták a verseit, de ő a forró légkörű költői esteken is árva maradt; valami - talán csak egyetlen el nem talált szó, figyelmesebb gesztus - mindig hiányzott neki. Bennünket, magyarországiakat ridegnek, visszahúzódónak talált, s hiába magyaráztuk, hogy ez más világ, mint Románia, ahol a kisebbségben élőknek még a lélegzetvétele is közös, nemcsak az asztala; mi nem szorulunk annyira egymásra, sőt inkább a vetélytársat látjuk egymásban, mint a szövetségest; és hogy ez az élet rendje; az a rendkívüli, ahogy ők éltek egykor Kolozsvárott vagy Bukarestben, ha ugyan - ezt már csak magunkban tettük hozzá - nem legenda csak az a nagy összetartozás is.
Nem értette meg, hogyan is értette volna? Neki Szilágyi Domokos is mindörökre a férje maradt, pedig csak néhány évig éltek együtt, és Szilágyi még kétszer megnősült. (Mellesleg a harmadik feleséggel Gizi összebarátkozott; ő nemcsak önzetlen volt, hanem őszintén szeretni tudta azokat, akik azt az embert szerették, akitől lélekben sohasem bírt elszakadni.) Nekünk viszont sok volt az ő társaság- és szeretetigénye, ezért a jelenlétében - nehezen kiharcolt belső harmóniánkat, a magányunkat féltve - bezárultunk, és csak a verseit lapozgatva nyíltunk meg újra. (József Attilával lehettek így a barátai - bár ezzel sem Gizit, sem magunkat nem akarom József Attilához és baráti köréhez emelni.)
Gizi a sorsát mondta a verseiben, az árvaságát ismételgette makacsul, s legjobb dolgaiban saját árvasága által a romániai magyarság magárahagyatottságát énekelte meg - ezért is volt olyan nagy hatása a hetvenes-nyolcvanas évek olvasóira, s ma - amikor minden kimondható, s egyben súlytalan is - ezért nem halljuk a pódiumokról. (Igaz, a költészetnek amúgy se sok pódiuma maradt napjainkra.)
Lódenkabát Kelet-Európa szegén - ez a címe Hervay Gizella posztumusz verseskötetének. Az erős kép Pilinszky plakátmagányban ázó éjjeleit idézi és - azoknak, akik ismerték őt - az árvák árváját, aki elveszítette az életét, hogy elnyerje azt - ha másutt nem is, a mi emlékezetünkben.
Baka István
(Népszabadság, 1993. okt. 6.)
11°C
Hozzászólok! 
