II. János Pál nem látogatott el Szegedre, de a hasonmása - Bohumil Hrabal cseh író - igen. ("Pan Hrabal, önnek ikertestvére született" - üzente neki a pápa, s az üzenet hitelességéhez csak azért férhet némi kétség, mert maga a nagy mesemondó adta tovább - én is tőle hallottam.) 1985-ben - a Móra Kollégium meghívására - járt városunkban a Bambini di Praga, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Sörgyári capriccio és - hogy legutóbbi remeklését is említsem - az Őfelségepincére voltam világhírű szerzője. A nagy sikerű kollégiumbeli est előtt fordítója és alkalmi tolmácsa, Varga György (jelenleg hazánk prágai nagykövete) kíséretében - egyenesen a vonattól - betért a Kincskereső szerkesztőségébe, ahol a szegedi írók kis csoportja és egy valamivel nagyobb csoport "Egger Bier" várta. (Azért osztrák sör, mert az egykori közös hazánkra, az Osztrák-Magyar Monarchiára emlékeztetett, meg egyébként se volt a boltban Pilsner-Urquell.) Már jó két órája ültünk a szerkesztőségben; a sör jobban fogyott, mint Hrabalból a szó; lassan indulni kellett volna a kollégiumba, amikor valamelyikünk félénken feltette a kérdést: "Kedves Hrabal úr, nem óhajtja megnézni Szegedet? Később már aligha lesz rá idő..." Mire Közép-Európa legnagyobb, de legalábbis legnépszerűbb írója csak legyintett: "Minek? Itt barátok vannak, sör van, minek nézzem én a várost?" - Ezután következett az esti szereplés, amelyen a nagy cseh szinte minden kérdésre kerek novellával válaszolt, s amelyen kifejtette, hogy a Monarchia szellemi közösségként nem szűnt meg létezni; hogy Prága, Bécs, Budapest arculata, sőt: Zágrábé, Szegedé... és így tovább; a kiváló Varga György, akit amúgy is váratlanul ért az író újkeletű - egy új műfogsor által kiváltott - pöszesége, alig tudta követni... Az irodalmi est, amelyet bőséges vacsora előzött meg, a halászcsárdában végződött, de ekkor már vaksötét volt, - Hrabal úgy utazott el Szegedről, hogy sörösüvegeken, malacpecsenyén, csillogó diáklányszemeken kívül semmit sem látott belőle. Néhány hét múlva azonban interjút adott a Magyar Ifjúságnak, s ebben elmondta, hogy még sehol sem érezte annyira otthon magát, mint Szegeden, s ha nem prágai lenne, legszívesebben ebben a városban élné le hátralevő éveit...
Azt hiszem, itt az ideje, hogy Bohumil Hrabal ezt a félig-meddig ígéretét valóra váltsa.
Drága Hrabal úr, ezekben az összeszorított szájú, gyanakvóan-komor tekintetű időkben ismét szükségünk van az Ön humorára, jóságos-békítő anekdotáira, s széthullásunk általánossá válása napjaiban szívesen meghallgatnánk újra az egykori szellemi-kulturális együttlétről szóló eszmefuttatásait.
Jöjjön vissza hozzánk!
Szegedre!
Már hűtjük a sört!
Baka István(Délmagyarország, 1991. október 28.)
11°C
Hozzászólok! 
