 |
Kormos István
Fehér virág
Fehér virág a zápor zuhogva ejti szirmát
holló a szél az ékkő tócsában mossa tollát
szép zöld haját lebontja a kukorica elszáll
e sziromzuhogásból a tündöklő ökörnyál
Fehér virág kezedben szétporló liliomszál
szétporló tenyeredből szökkent e liliomszál
szétporló zuhatagból ahogy a szirom elszáll
eltüntél aki köztünk angyali zene voltál
Szegény Yorick
Halálon túl kicsit
mondjuk ötszázöt évvel
senki nem tudja rólam
hogy én valék Yorick
koponyám partra vetve
fűrésszel elfelezve
egy jó öreg sírásó
pohárnak kinevez
széléről kortyint fecske
Hajha barátaim
akkor már ti se lesztek
Valaha magyarul
éneklő nyelvemet
árva ükunokáim
a kutyának se mondják
mert nyelvem elrohad
szívem is elrohad
mivelhogy aki élt
rohad egy miccenésre
Dunnyogtam nagymamának
tarló tű-tengerén
mezítláb átszaladtam
lábam csont dobverő lett
ujjam a betűkön
motozgatott riadtan
sillabizálva ó-
s újtestamentumot
térdeltettek sarokba
nagy vödröket cipeltem
vállam kulcscsontja orsó
térdemben stroncium
Sakkoztam veletek
röhögtem veletek
ha ültem veletek
nem voltam veletek
Báthory utca 8
nyaktilóm fabrikáltam
csak elértem gyalog
Atlanti partokat
Kormos családnevem
anyámtól örököltem
keresztelésben Istvánt
mint ama vértanú
sok néven szólitottak
Pistika Piska Pista
utóbbi főleg lónév
volt amig lovak voltak
Cicelle Cormieux
végül csak Yorick voltam
azaz szegény Yorick
|
Most lenne hetven, még csak hetven éves, de már tizenhat esztendeje nincs közöttünk. A néhány hónappal később elhunyt Nagy Lászlóénál is fájóbb űrt hagyott maga után, az én egész nemzedékem ebbe az űrbe zuhant bele 1977 októberében.
Ilia Mihály mellett Kormos törődött velünk a legtöbbet. A Tiszatáj-beli első közlések után ő ajánlotta fel a világot jelentő első kötetet a Móra Kiadó általa szerkesztett Kozmosz-sorozatában. Sőt, ő kávéházakba, meccsekre is eljárt a fiatalokkal, tréfáiba is bevonta őket, mert nemcsak nagy költő volt, hanem a magyar irodalom Karinthy után legnagyobb tréfamestere is.
Legismertebb csínytevése az volt, amikor Jékely Zoltánt megbízta egy francia vers sürgős
lefordításával, aztán nagy bocsánatkérések közepette közölte vele, hogy sajnos, időközben egy közepes pártköltő is lefordította. Jékely megnézte, és azt mondta: "A gazember! Az övé a jobb!"
Hát persze, ugyanis Kormos az eredetit, a saját Fehér virág című versét tette eléje, ennek francia fordítását fordíttatta vissza Jékelyvel.
Kormos István a háború utáni években Lator László, Fodor András, Nagy László, Pilinszky nemzedékével együtt indult. 1947-ben Dülöngélünk címmel meg is jelent első kötete, amelynek dedikált példányait aztán visszalopta barátaitól, és szinte minden versét átírta, és csak az 1971-ben kiadott Szegény Yorick-ban publikálta újra. Persze nemcsak igényességből vonult vissza az ötvenes, hatvanas évekre. Nem akart részt venni a korszak irodalmi életében. Képtelen volt bármiféle kompromisszumra. A félárva parasztgyerek az elsők egyike volt, aki rájött, hogy a kommunisták hirdette népi demokrácia hazugságon alapul, olyan förtelmes hazugságon, ami lehetetlenné teszi számára nemcsak a publikálást, de az írást is.
1950-től haláláig a Móra Kiadóban dolgozott szerkesztőként, szerkesztette és művelte is a gyerekirodalmat. Gondoljunk cak Vackorra, a piszén pisze kölyökmackóra, akinek kalandjain óvodások nemzedékei nőttek fel. Sokáig nem is tudták róla, hogy verses meséken kívül egyéb is van a tarsolyában, ebben a Háry Jánostól kölcsönzött, megbarnult aranyfonállal hímzett, degeszre tömött tarsolyban, amelyből kitüremkedtek a koszos zoknik, és egyre potyogtak a "magyar líra gyöngyszemei". Mert ez a sorozat is Kormos Istvánnak köszönheti a születését.
Én - be kell vallanom - alig ismertem őt. Kétszer-háromszor ha beszéltem vele, de ifjúságom más nagyjaival egyszer sem. Kormos volt az egyetlen, akit még az én félszegségem se tudott kikerülni. Első könyvem nem ő gondozta, mégis hálás vagyok neki. Tudtam, hogy tud rólam, tud rólunk, megnyúlt pulóverujjai angyalszárnyakként lebegtek a hetvenes évek költő-ifjoncai felett. Emlékének egy verssel szeretnék adózni, melyet a Szegény Yorick fülszövege ihletett. A költő talán legszemélyesebb vallomása, amelynek vagy van valóságalapja, vagy nincs, mindenesetre, fülszöveg létére Kormos egyik legszebb verse:
"Kétéves se voltam, amikor nagyapám, vizet húzván mohás-békás udvari kútunkon, furcsállva nézte: mért ugrándoznak a ház előtt a tehenek, bőgve-rugdosva egymást. De csak elvonult a csorda, s mikor leszállt a por, ott ültem még az út közepén, szürkére izzadt ingben, ismeretlen nyelvű mondókákat gajdolva, legkedvesebb játékomba, egy fém hőmérőtokba homokot töltögetve."
Fém hőmérőtok
Ki jár a kert alatt kinek a dér-
útja vonul fehér penész a tájon
ködöt a megsodort diólevél
szivarkafüstjét ki tüdőzi le
kinek a könnye szélroham-bevágta
ablak szilánkja elkoszlott telek
pulóverét koszoruba ki gyűri
borostájával a virradatot
fényesre mint egy nadrágfeneket
ki smirglizi fémtokjába ki gyűjti
a Karakumot és a Szaharát?
Homokba tottyant kétéves kölyök
ő az kinek hiánya ujjaink
közül pereg ki mégse fogy soha
ki az időt mint EKG-papírt
vers-szívritmusgörbékkel teleírta
hőmérőtokból mint asszony-hüvelyből
világra csusszant egykor s bár sírása
eloxidált rég őt melengeti
a betlehemi baromszuszogás
a világ közepén szürkére izzadt
kisingben most is töltögeti még
s kiönti az évszakokat csücsülve
Háromkirályok csillaga alatt
nyáluk uszályán üstökösfejekkel
kerülgetik az ártatlant a marhák
ki fémtokjába hűvös égi ujjba
kapaszkodva oly magárahagyott
hogy elszorul a torkunk és a tömjént
aranyat mirhát elhoznánk neki
és hódolnánk előtte míg a földre
kirázogatja a Tejút porát.
(Szegedi Rádió, 1993)
Baka István
11°C
Hozzászólok! 
