Békés megye hírek

2019.07.01. 17:47

Négy ittas sofőrt fogtak 5 óra alatt a határátkelőn

Romániában nagy buli lehetett. Négy sofőrnek rosszul kezdődött a hét.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonság javítására, ezért a rendőrök a határátkelőhelyeken is rendszeresen tartanak alkoholszondás ellenőrzést a ki-és belépő gépjárművek vezetőinél. A Gyulai Közúti Határátkelőhelyen július 1-jén alig öt óra alatt négy belépésre jelentkező teherautó-sofőrnél is ittasságot jelzett a készülék - derült ki a rendőrség honlapjáról.

Először 4 óra 35 perc körül egy román rendszámú tehergépkocsi vezetőjénél lett pozitív a helyszíni légalkoholmérés eredménye. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol további mérések is megerősítették az ittasság gyanúját, ezért a rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntető feljelentést tettek ellene.

 

A sofőr a meghallgatásán elmondta, hogy előző este több doboz sört megivott, de nem vacsorázott és nem is reggelizett. Reggel korán indult el dolgozni, mert időre kellett megérkeznie a rakományával. Az ital hatását már nem érezte, ezért is indult útnak.

Egy órával később szintén egy román teherautó vezetőjénél mutatott pozitív értéket a légalkoholmérő, majd 7 óra 35 perckor és 9 óra 15 perckor is ugyanez történt.


A rendőrök mindhárom férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol az újabb mérések igazolták az alkoholfogyasztás gyanúját. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei a mért értékeknek megfelelően az egyik férfi ellen büntetőeljárást indítottak, a másik két jármű vezetőjét pedig közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték.

 

Aki részegen vezet, nem csak magát veszélyezteti


A közúti balesetek megelőzése érdekében rendkívül fontos, hogy a közlekedők betartsák a szabályokat. Az ittas járművezetés növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Aki ittasan vezet, nemcsak saját magát, hanem közlekedő partnereit, utasait is veszélyezteti. A rendőrség rendszeresen tart ellenőrzéseket azért, hogy a szabálytalankodókat kiszűrje a forgalomból. A tragédiák, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek megelőzéséért azonban a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek. Ezért a rendőrség ismételten kéri, hogy ha alkoholt ittak, ne vezessenek!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!