Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 17. csütörtök - Paszkál

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Békéscsaba > Idén is lesz Körös-völgyi Sokadalom Gyulán

Idén is lesz Körös-völgyi Sokadalom Gyulán

Gyula - Táncegyüttesek, mesemondók, népi kézműves termékek és hagyományos ízek várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a XII. Körös-völgyi Sokadalmon Gyulán.

MTI - 2011.06.29. 18:46
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
A Dél-Alföld népművészetének ünnepéhez kapcsolódó rendezvénybe az előadóművészettől a tárgyi kultúráig, a bábművészettől és a várásári komédiáig mindent beleszőttünk - mondta Dombi Ildikó, a szervező Ibsen Nonprofit Kft. kulturális irodájának vezetője az MTI-nek.

Pénteken kora délutántól a gyulai vár előtt kialakított sokadalmi téren várják az érdeklődőket. Elsőként a városba táncosokkal kísért kisbíró indul körútra, és csalogatja a közönséget a sokadalomba, majd egy kiállítás-megnyitóval indul a fesztivál: a Modern törekvések a népi kézművességben című tárlat egész hétvégén látható lesz.

A három nap alatt mintegy ezernégyszáz néptáncos lép fel. Péntek este rendezik az országos gyermek néptánc fesztivál gáláját a várkertben, és ekkor tartják a népmese-olvasást is gyermek- és felnőtt előadók közreműködésével. Eközben a folyamatosan nyitva tartó vásáron mintegy száznyolcvan kézműves kínálja portékáját.

A sokadalom keretén belül rendezik meg a Békés Megyei Táncosok találkozóját. Szombaton húsz táncegyüttes mintegy 750 táncosa ropja majd a színpadon. Kora este a határon túli művészeké a figyelem, lesznek közöttük bábosok, táncosok, mesemondók Erdélyből, Vajdaságból, Csehországból, sőt Lengyelországból is. Szombaton késő este rendezik meg a XV. Békés Megyei Néptánc-gálát, ahol a megye legkiválóbb csoportjai lépnek fel, és a közönség is táncra perdülhet.

A szórakozás mellett a gasztronómia is nagy hangsúlyt kap. A szervezők meghirdették a szabadtűzön készült ételek versenyét, és a legjobb pogácsa címért is lehet majd küzdeni. A fesztivál idején a Békés megyei őstermelők és termékeik is megjelennek, lesz száraz tészta, kolbász, méz és lekvár a portékák közt.

Vasárnap délelőtt a kisgyermekeket várják bábelőadással, mesékkel, délután Arad megye táncosai érkeznek, majd a Tűzmenedék együttes gyerekelőadást mutat be. A felvidéki Csavar Színház A nagyidai cigányok című produkciójával érkezik, amellyel az Országos Gyermekszínházi Szemlén első helyezést ért el. A sokadalom hagyományosan vasárnap a békéscsabai Balassi Táncegyüttes Őszülő Halánték Csoportjának műsorával ér véget.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...