Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kozmetikum helyett hamisított teljesítményfokozó a csomagban

Tízezer ampulla hamisított teljesítményfokozó szert találtak egy postai csomagban a vámosok a gyulai határátkelőhelyen; a kozmetikumnak álcázott, 22 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták - tájékoztatta a vám- és pénzügyőrség regionális parancsnokságának sajtóreferense az MTI-t vasárnap.
A pénzügyőrök Gyulánál ellenőriztek még szombaton egy postacsomagokat szállító bolgár futárautót, amely az okmányok szerint többi között kozmetikai termékeket szállított. Mivel a vámosok nyáron Nagylaknál postacsomagokban többször is találtak engedély nélkül szállított teljesítményfokozót, a tételes ellenőrzés mellett döntöttek. Egy Bulgáriában feladott és Angliába címzett csomagban a fuvarokmányon feltüntetett 30 kilogramm kozmetikum helyett 10 ezer ampulla teljesítményfokozó szert találtak - mondta Némedi Varga Éva. A szakértő megállapította, hogy a termékek hamisítványok, és csomagolásuk sem felel meg az előírásoknak. A vámhatóság a 22 millió forint értékű gyógyszerszállítmányt lefoglalta, és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűncselekmény miatt eljárást indított - közölte az őrnagy.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felújították a 200 éves gyulai Bárdos-hidat

Gyula - Közel 70 millió forintból felújították Gyula első, immár 200 éves műtárgyát, a Bárdos-hidat… Tovább olvasom