Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Megszüntették az eljárást Doboz volt jegyzője ellen

Ugyanakkor megrovásban részesítették a polgármesterrel együtt.
A bíróság megszüntette az eljárást, ugyanakkor megrovásban részesítette a Békés Megyei Bíróság Doboz korábbi jegyzőjét és polgármesterét, akik ellen hivatali visszaélés miatt indult eljárás; az ítélet nem jogerős - írta a Békés Megyei Hírlap pénteken.

A vádirat tényállása szerint Kiss László volt jegyző és Szatmári János korábbi polgármester a magántulajdonú ingatlanokban 2005-ben keletkezett belvízkár enyhítésére szánt központi forrásokból közel 147 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból csaknem 91 millió forintot visszatérítendő támogatásként folyósított a károsultaknak. Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet alapján azonban kizárólag vissza nem térítendő támogatásként nyújthatott volna támogatást az önkormányzat a magánszemélyeknek.

A bíróság elfogadta a vádirat tényállását azzal kiegészítve, hogy korában, hasonló esetben lehetőség volt a visszatérítendő támogatást, gyakorlatilag kamatmenetes hitelt folyósítani a károsultaknak. Az ítélet meghozatalakor figyelembe vette azt is, hogy a két vádlott előzetesen kikérte a képviselő-testület véleményét, és annak jóváhagyásával követték el a cselekményt.

A bíróság azért alkalmazott megrovást, mert cselekményük az elbíráláskor olyan csekély fokban volt veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint kiróható legkisebb büntetés kiszabását vagy más intézkedések alkalmazását is szükségtelenek tartotta.

Az ügyész súlyosbításért, a vádlottak védője egyrészt elévülés okán az eljárás megszüntetése végett, másrészt bűncselekmény hiányára hivatkozva fellebbezett, így az ítélet nem jogerős - olvasható a Békés Megyei Hírlap pénteki számban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Papír kétszázassal tüzelnek az idősek

Gyula - Gyulán tüzelik majd el a forgalomból bevont papír kétszázasok egy részét - írja a… Tovább olvasom