Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Szőlőből készült pálinka a legjobb az idén

Gyula - A Brill Pálinkaház Irsai Olivér szőlőpálinkája az ország legjobb idei pálinkája - közölte a 11. alkalommal a hétvégén Gyulán megrendezett nemzetközi kisüstipálinka-fesztivál ötletgazdája és főszervezője vasárnap.
Lovász Sándor elmondta: a program részeként meghirdetett országos pálinka- és gyümölcspárlatversenyre a kereskedelmi céllal főzött pálinkák között nyerte el Tolna megyei Harc községben készített nedű a legjobb minősítést. Az idei győztes pálinkát már hagyományosan elhelyezik a korábbi első helyezettek mellé a Magyar Mezőgazdasági Múzeum pálinkás vitrinében, mint nemzeti kincset.

A mostani versenyre kilenc országból 858 nevezés érkezett, és közülük kellett kiválasztania a szakmai zsűrinek a legjobbakat.

Az év pálinkája cím mellett több más kategóriában is eredményt hirdettek. Például a legeredményesebb magyar kereskedelmi pálinkafőzde címet az Agárdi Pálinkafőzde Kft., míg a hasonló, de bérfőzde díjat a Boldogkő-Fruit Kft. nyerte el.

Az idei megmérettetésre sokan jelentkeztek Erdélyből, illetve Szerbiából és a Vajdaságból, ezért a szervezők külön is értékelték az innen beérkezett párlatokat. Erdélyből egy törkölypárlat, míg a Vajdaságból egy ágyas vilmoskörte párlat bizonyult a legjobbnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét pálinkafesztivál Gyulán

A 30 tagú szakmai zsűri már végig kóstolt közel 860-féle pálinkát, a győzteseket azonban majd csak… Tovább olvasom