Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Szülői garázdaságba torkollott a gyermeki vita

Újkígyós - Közel egy év után a napokban zárult le annak az ügynek a nyomozása, melynek kiindulópontja egy gyermeki vita, végeredménye pedig egy garázdaság volt.
Az elmúlt év októberében Újkígyóson két általános iskolás korú gyermek között konfliktus alakult ki. Az egyik fiatal édesapja úgy döntött, hogy megbeszéli a történteket az ellenérdekelt féllel, ezért autójával elhajtott a család házához. Bement a lakásba, ahol az asszonyt találta otthon, aki megijedt a hívatlan vendég fellépésétől, s az utcára sietett segítséget kérni - mondta Márton Attila.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője elmondta: a ház előtt pillanatok alatt egy kisebb tömeg verődött össze, akik a közelben lakó család védelmére keltek. Közben az autóval érkező férfi kocsijának gumiját kiszúrták, s őt is megtámadták.

Azt hogy csupán könnyű sérüléseket szenvedett, a közben a helyszínre érkező körzeti megbízottnak köszönheti. Négy ember ellen garázdaság miatt indult eljárás, mely a napokban befejeződött - írja a beol.hu.

Olvasóink írták

  • 1. 751510 2009. november 16. 18:24
    „Az elegáns cigány konfliktuskezelés...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tömeges megbetegedés egy szarvasi iskolában

Szarvas - Szarvas egyik általános iskolájában az összlétszámhoz mérten nagy arányú megbetegedést… Tovább olvasom