Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Üvegpoharak között találtak határsértőket

Hét iraki és két török állampolgárt találtak üvegpoharak között megbújva, egy teherautóban a határrendészek vasárnap késő este Gyulánál - közölte a rendőrség hétfőn.
A Litvániába tartó, bolgár sofőr által vezetett kamion vasárnap este 11 óra előtt néhány perccel jelentkezett belépésre, ám a magyar és román határrendészeknek a közös ellenőrzés során feltűnt, hogy az üvegpoharakat hűtőkonténerben szállítják, ezért ellenőrzés alá vonták a járművet. A rakomány átvizsgálása során hét iraki, közöttük két nőt, valamint két török állampolgárt találtak - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Miután még nem lépték át a Magyar Köztársaság határait, a hatályos jogszabályok alapján ellenük a román szervek folytatják le az eljárást - tette hozzá Vargáné Szombati Andrea.

Olvasóink írták

  • 1. jozko 2010. szeptember 11. 15:23
    „Előre koccintottak a sikerre -a poharak meg csak gyűltek!
    Ha most visszatoloncolják őket, még vallási elszámoltatásban is részük lehet, mert az igazhitűek nem koccinthatnak akármivel!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erőszakoskodó férfit vett őrizetbe a rendőrség

Emberölés előkészülete miatt őrizetbe vett a rendőrség egy 43 éves battonyai férfit, akit erőszakos közösülés kísérletével is gyanúsítanak. Tovább olvasom