Az LMP véleménye szerint a Nokia szerdai, 2300 fős elbocsátásról szóló bejelentése ˝kijózanító saller˝ lehetett Orbán Viktor számára
A Nokia bejelentette 2.300 fős, előzetes leépítési szándékát a munkaügyi központ komáromi kirendeltségén; a tervezett intézkedés 2.050 fizikai és 250 szellemi munkakört érint - mondta el szerdán az MTI kérdésére a megyei munkaügyi központ igazgatója.
Az MSZOSZ megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy a Nokia komáromi gyárában 2.300 dolgozó munkahelye került veszélybe.
Csütörtökre és péntekre virradóra megdőlhetnek a hidegrekordok, vagyis néhol -27 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.
A megvádolt korábbi kormánypárti, illetve MDF-es politikusok az eljárás során következetesen tagadták bűnösségüket.
Az American Airlines 2011 áprilisban indította a Budapest-New York járatát, amely a téli menetrendig üzemelt.
A rendezvénysorozat jövő kedden Győrben, a Széchenyi István Egyetemen kezdődik. Szegeden február 22-én lesz konzultáció.
Az Index újságírói az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napjától újra részt vehetnek a Ház nyilvános eseményein.
A Malév felszámolása után közel 1000 milliárd forint az állami teher, amit a Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz.
Jogosulatlanul ellenőrzött adatokat a rendőrség számítógépes rendszerén egy siófoki rendőr, akit a Kaposvári Törvényszék 3 év felfüggesztett börtönre ítélt.
Az új kódex tartalmazni fogja az eddigi legfontosabb kormányzati döntéseket, így a "három csapás" intézményét is.
A múlt héten mintegy tizenhárom százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző héten; a vírust tíz beteg szervezetében mutatták ki - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán a honlapján.
Egyetértenek a kormányzatnak a Puskás Ferenc Stadion rehabilitációs és rekonstrukciós szándékával az építész szakma vezetői.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, akit a pestszentlőrici ékszerrablással gyanúsítanak.
A a hatályos jogszabályok nem rendelkeznek arról, hogy mi a megfelelő az agresszív pszichiátriai betegek intézeti ellátásában - véli Szabó Máté ombudsman.
Az Európai Bizottság által vitatott jogszabályok ügyében az informális kapcsolattartás folyamatos.
Bár tavalyi év végére ígérték az EU-tagállamok a nemzeti romastratégiát, jó néhány ország adós még vele - mondta GÖncz Kinga.
Az EP polgári szabadságjogokkal, igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága nyilvános meghallgatást tart csütörtökön Brüsszelben a magyarországi helyzetről.
A közcélú egyházi intézményekben dolgozóknak sem lesz kisebb a fizetésük a közszférában és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeiben dolgozók kompenzációjának részletszabályairól szóló kormányrendelet értelmében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök keddi országértékelő beszédéből az derült ki, hogy 2012 a bizonytalanság, az "állandó csődveszély és a kíméletlen megszorítások éve lesz". Vona Gábor erről szerdán beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.
Az országos rendőrfőkapitány közlése szerint a hideg időben a védekezés során február 3. óta 657 ember életét sikerült megmenteni.
Őrizetbe vette a rendőrség a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatóját.
A németek tudják, hogy a jelenlegi kormány új, stabil alapokra állította Magyarországot.
