Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

10 milliárdos csalássorozattal gyanúsítanak négy embert

Előzetes letartóztatásba helyezték egy kisebb biztonsági cég vezetőjét, aki korábban egy élvonalbeli vidéki futballcsapat tulajdonosa is volt. Az üzletembert társaival együtt egy 10 milliárdos csalássorozattal gyanúsítják.
Az ügy elég szövevényes, lényege: fiktív szerződések segítségével csaknem 14 milliárd forintot vettek fel cégek különféle takarékszövetkezetektől, de csak 4 milliárdot fizettek vissza. Az ügyben négy embert helyeztek eddig előzetes letartóztatásba.

A bűncselekmény-sorozat még 2002-ben, a nyomozás pedig 2005 végén indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly nyáron vette át az ügyet - számolt be Papp Csaba, az NNI gazdaságvédelmi főosztályvezetője. Cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy az ügynek köze lene az OTP-vezér Csányi Sándor zsarolásához.

Trapp Zoltán, az NNI Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársa elmondta, hogy egy takarékszövetkezeteket érintő csalásról van szó. Hat cég azzal foglalkozott, hogy különféle eszközöket - a számítógéptől egészen az építkezéshez szükséges berendezésekig - adtak bérbe más társaságoknak. Úgynevezett követelésvásárlási szerződés alapján a bérleti díjat a megkeresett takarékszövetkezetek finanszírozták és elvileg a cégeknek folyamatosan kellett volna ezt a pénzt visszafizetniük.

Az egymással összehangoltan működő bérbeadó cégek 1450 szerződést kötöttek más társaságokkal és 51 takarékszövetkezetet kerestek meg. A pénzintézetektől a fiktív dokumentumok alapján csaknem 14 milliárd forintot vettek fel, ebből azonban csak 4 milliárdot fizettek vissza.

A bérbeadó cégek vezetői közül négyet a múlt héten fogtak el, azóta már mindannyian előzetes letartóztatásban vannak - számolt be Szanka Ferenc, a nyomozást felügyelő ügyész.

Egyikük a vagyonvédelmi cégén keresztül biztosította az infrastruktúrát a bűnszervezethez. A vezető korábban egy élvonalbeli vidéki focicsapat tulajdonosa is volt. A rajtaütés közben a rendőrök több fegyvert is lefoglaltak, mégis nem erőszakos, hanem "fehérgalléros" bűnözőnek nevezték az elfogottakat.

Bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős értékre elkövetett csalással gyanúsítják őket, ezért akár 20 évet is kaphatnak. Az ügyész arról is beszélt, hogy egyelőre kérdéses, mi lett a csaknem 10 milliárd forinttal. Egy részét valószínűleg felélték, jelentős hányadát pedig vagyontárgyakba fektették. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a bűncselekmény-sorozatról nem a károsult takarékszövetkezetek tettek bejelentést, ezért a nyomozók vizsgálják, hogy egyes tagjaiknak volt-e esetleg szerepük a csalásban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem született megállapodás a VDSzSz és a MÁV között

A szerda délelőtti egyeztető tárgyaláson sem született megállapodás a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók… Tovább olvasom