Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

10 részeg diáklány került kórházba egy kollégiumból

Tíz ittas diáklány került kórházba egy ipari szakközépiskolai kollégiumból Mátészalkán - erősítette meg Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének orvos igazgatója a sajtóinformációkat szombaton az MTI-nek.
A 14-18 év közötti fiatalokat még pénteken szállították a mátészalkai kórházba a mentők - mondta a főorvos. Hozzátette: az információk szerint a diáklányok a kollégiummal szembeni italkimérőben vásárolták a bort, amelytől aztán rosszul lettek. A mentőket a zavart beszédű és bizonytalan járású lányokhoz egy védőnő riasztotta.

A szakember azt hitte, hogy kábítószer-fogyasztástól vannak rosszul a fiatalok, a kollégiumban ugyanis korábban, január 26-án hat diák drogot fogyasztott, és egyikük, egy 17 éves fiú kórházba is került.

A borozó tanulókat az orvosi ellátás után már hazaengedték a kórházból.

Olvasóink írták

  • 15. Beth 2010. február 07. 21:40
    „a wow a váu, avagy a kicsit elgondolkodtató, pillanatnyi hangindítás megfelelője, mert ezt a fiatalok hétvégéken állandó jelleggel gyakorolják, a pultosok nem tartják be a törvényt, a boltokban adnak nekik cigit. De semmi gond.
    Egy szülő sem mondja a gyerekének, hogy nem menj bulizni, mert a törvény tiltja... főleg 18 éves kor előtt... vagy rosszul tudom?
    http://www.noilapozo.hu/20091007/a_vizsgalatok_szerint_meg_mindig_gyakran_kiszolgaljak_alkohollal_es_dohanyaruval_a_kiskoruakat?comments=all”
  • 14. Léni 2010. február 07. 12:54
    „Reméljük, hogy ez az eset kijózanítólag hat rájuk! Kipróbálták, saját bőrükön érezték a
    hatását, kellemetlen a koleszban, iskolában, otthon, lehet, hogy pont ezért többet
    nem nyúlnak pohárhoz. Előfordul az ilyesmi fiatalokkal, nem kell ezért nyilvános akasztást
    rendezni.”
  • 13. fügepálinka 2010. február 07. 12:01
    „Beth ez a "wow" mit jelent?”
  • 12. Beth 2010. február 07. 11:35
    „wow, ez aztán a hír!”
  • 11. flexsnake 2010. február 07. 10:28
    „Borból jó a kannás, így is megy a tánc, ha szőlőérzékeny vagy igyál tablettást :D”
  • 10. csiperke73 2010. február 07. 09:13
    „Hatott a PÉTI LEHÁNYKA”
  • 9. floridaimagyar 2010. február 07. 05:51
    „Szinte mindian diakkal tortent mer valami hasonlo ....”
  • 8. csakmost5 2010. február 06. 21:50
    „Nagy cucc én is gimis koromban sokszor berugtam és mégsem lettem alkoholista meg nem vittek detoxba!”
  • 7. asztenoszsz 2010. február 06. 21:23
    „Szavazzunk a Mesterházy-mdf-szdsz koalícióra, akkor már az óvodában is ez lesz a buli.”
  • 6. 1131 2010. február 06. 20:52
    „Pedo Bear, Pedo bear nem lesz ez így jó.... yD”
  • 5. asztenoszsz 2010. február 06. 20:25
    „Jó firmák...”
  • 4. dodó 2010. február 06. 20:12
    „A súlyos kirekesztés miatti rettegésüket és fájdalmukat próbálták alkoholba folytani! Együttérzek velük!”
  • 3. eldorádó 2010. február 06. 19:37
    „már berúgni se lehet!”
  • 2. nyomdasz63 2010. február 06. 19:30
    „Mátészalka....hmm-hmm .”
  • 1. Besenyő_Pistabácsi 2010. február 06. 19:27
    „Ajjajj! Lehet, hogy valamelyik párt osztott ilyen módon ingyen pi(n)át! Azt mondják piros pozsgás volt az arcuk. Akkor egyértelmű a dolog..... :)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés a cigány témájú film Magyarországon

Kevés magyar játékfilm foglalkozik a cigányokkal, de az idei dokumentumfilmes felhozatal sem erős… Tovább olvasom