Délmagyar logó

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 17°C Még több cikk.

12 pontot állítottak össze a kisgazdák

Tizenkét pontban foglalta össze a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) elnöke pártja programját pénteken, a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában.
Hegedüs Péter legfontosabb terveik közé sorolta a földtörvény azonnali módosítását, a magyar föld elidegeníthetetlenségének biztosítását, a földbérletpályázatok felülvizsgálatát, a zsebszerződések érvénytelenítését. A tizenkét pont között szerepel az őstermelők és a családi gazdaságok, a kisgazdálkodások megerősítése, "egészséges birtokrendszer" kialakítása.

Az FKGP elnöke azt mondta, szorgalmazzák az uniós szintű minimálbér bevezetését uniós forrásból, a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását a hivatásosoknak, a bányászoknak, a több gyermeket vállaló nőknek. Szeretnék, ha már három gyerektől lehetne választani a főállású anyaságot, és megteremtenék a családi csődvédelmet - mondta.

Hegedüs Péter közölte, az alapvető élelmiszerekre 5 százalékos áfát, a hazai kis- és közepesvállalkozásoknak az első évben adó- és járulékmentességet javasolnak.

Az Isten, haza, család értékrendet 106 éve tartja párt, ez még ma is vonzó, és nagyon sok fiatalt is megérint - mondta az FKGP elnöke.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fékezés nélkül rohant egy kamionba egy olasz rendszámú autó

Két baleset is történt az M3-ason pénteken délelőtt. Tovább olvasom