Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

„ Az első pofon

a legnagyobb”

Egy ismert, régi slágerből így hangzik egy rövid strófa: „tudod az első pofon a legnagyobb...” Nos, a bajnokság első fordulójában, Tatabányán megkapta az első pofont az FC Sopron együttese. Nem is volt kicsi... Úgy kaptak ki 2–0-ra Selymes Tibor fiai, hogy csak Rabóczki Balázs bravúrjai akadályozták meg a katasztrofális vereséget.
A szurkolók a felkészülés hajrájában sokat találgatták, vajon hogy volt „képes” a gárda Romániában két meccsen 8 gólt kapni. Igaz, Nagyszalontán gyakorlatilag amolyan B-csapat játszott, s kapott 5 gólt, Aradon viszont a legjobbak kaptak hármat.

Nem „szakadtak meg”

Nos, azok a szurkolók, akik ott voltak Tatabányán, megkapták a választ. Lehet bírálni a védelmet, a bajok „feljebb” kezdődtek. Azok a labdarúgók ugyanis, akik inkább a támadások szervezésével lettek volna megbízva, képtelenek voltak elöl megtartani a labdát, s ami még ennél is rosszabb, nem is igazán küzdöttek meg érte. Amikor elvesztették, finoman fogalmazva nem szakadtak meg azért, hogy visszaszerezzék, nem, vagy csak nagyon ritkán vették üldözőbe a velük szemben párharcokat nyerő tatabányai játékosokat. Így aztán a hazaiak gyakran lendületből, zavartalanul vezethették a labdát a soproni csapat hátsó alakzatára. Szóval az a rengeteg nagy helyzet, ami a hazaiak előtt adódott, ebből indult.

Mentalitás: változtatni kell

Nem véletlenül beszélt Selymes Tibor a mentalitásról, mint olyan „faktorról”, amiben a legtöbbet kell változtatni! Sajnos néhányan nagyon csúnya megélhetési alibifutballt vezettek elő a nyitányon. Volt közöttük a csapat régi, s újabb játékosa egyaránt. A régebbi futballisták közül akadtak olyanok, akik úgy „játszottak”, mintha szezonbérletük lenne a kezdő tizenegybe, pedig a (közel)múlt dicsőségéből nem lehet megélni, a régebbi fiúknak kellene húzni a többieket. Ezek annyira egymásra ható dolgok: ha valaki látja, hogy a társa megszakad azért, hogy az ő hibáját javítsa, akkor az előbb említett illető is jobban „harap” majd, viszont ha az ellenkezőjét tapasztalja, lehet, tudat alatt előjön: ha ő nem, akkor én minek... A bírálat persze nem mindenkire vonatkozik, a csapatkapitány Bagoly Gábor, s a kapuban Rabóczki Balázs igazolták, hogy vérbeli profik, és – legalábbis e sorok írója szerint – még Marius Radu teljesített némiképp átlag felett. Viszont attól még, hogy valaki korosztályos válogatott, azért harcolhatna, küzdhetne és esetleg be-becsúszhatna azért a klubért, amelytől a vélhetően nem csekély fizetését kapja...

Bírálnak a szurkolók

Ami a szurkolókat illeti, egy részük keményen bírál, a szolidabb lelkületűek pedig türelemre intenek, össze kell szokniuk a régieknek és az újaknak. Mindkét álláspont képviselőinek van némi igazuk. Lehetne itt boncolgatni még olyan szakmai kérdéseket, hogy esetleg nem mindenki a saját helyén futballozott, de ilyen mentalitás mellett nem érdemes...

Két élcsapat következik

Ja, s a sláger így folytatódik az első pofon után: „a többit lassan megszokod”. Ha továbbra is ez a mentalitás uralkodik, akkor félő, hogy újabb pofonokba szalad bele az együttes. Előbb tehát ebben a vonatkozásban, a mentalitás terén kellene rendezni a dolgokat, s ez elsősorban nem szakmai kérdés... A következő két mérkőzésen mindenesetre két élcsapattal játszik Selymes Tibor együttese. A hét végén a Fehérvár látogat Sopronba, majd egy hét szünet után az MTK-hoz látogat a csapat!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB II: Rajt egy nappal később

Teljes az NB II Nyugati csoportjának sorsolása is. Az első fordulót az augusztus 12-i,… Tovább olvasom