Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

„ Kompromisszumkészség szükséges”

Szentkuti Károly mosonmagyaróvári alpolgármester sajtóközleményben reagált lapunk keddi számában a fogorvosi ügyeleti rendszer megváltoztatását hangsúlyozó dr. Gyenes Mónika véleményére. (Sztrájk alatt két óra ügyeletet adnak.)
„ A Kisalföldben június 13-án megjelent cikk meglepetést okozott, hiszen hétfőn az önkormányzat egy előre egyeztetett tárgyalás keretében megállapodott a fogorvosokkal, amelyen dr. Gyenes Mónika is részt vett. Ezért a nyilatkozatot elhamarkodottnak tartjuk, tartalmát minősíteni nem kívánjuk. Az önkormányzat számára a lakosság érdeke az elsődleges, ugyanakkor a fogorvosok észrevételei közül néhányat jogosnak tartunk. Ezek figyelembevételével jutottunk megállapodásra, amelyet a képviselő-testület elé jóváhagyásra beterjesztünk. Jogos, hogy a hétköznapi éjszakai ügyelet szűnjön meg, mivel azt a statisztikák alapján hetente igen kevesen veszik igénybe, hiszen hétköznaponta 6 órás fogászati alapellátás van a városban. Ugyanakkor ragaszkodunk ahhoz, hogy munkaszüneti és ünnepnapokon az ügyelet változatlan formában megmaradjon. Azaz reggel 8-tól 10-ig és este 6-tól 8 óráig ügyeljenek, ezen túl pedig telefonos elérhetőséget biztosítsanak. Jogosnak tartjuk azt is, hogy az ügyeleti ellátásba a vidéki fogorvosok is kapcsolódjanak be. Jelenleg a mosonmagyaróvári tíz doktor látja el a környező falvak hétvégi ügyeletét is. A települési önkormányzatok kötelessége, hogy a sürgősségi ellátást biztosítsák. Ennek legcélszerűbb módja, ha a vidéki fogorvosok bekapcsolódnak az ügyeleti ellátásba. Az érintett polgármesterek ezzel kapcsolatosan megbeszélést kezdeményeztek. Célunk, hogy a lakosság érdeke ne sérüljön, felesleges pénzkidobás nélkül. Ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, olyan kompromisszumkészségre van szükség, amely a hétfői tárgyaláson a fogorvosok részéről megmutatkozott” – áll a közleményben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kórházi parkolás

„ Mikor tűnik már fel valakinek, hogy Csornán a kórháznál szinte képtelenség parkolóhelyet… Tovább olvasom