Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

„ Mindenki eljuthat

a Nemzetibe ”

Nyilatkozta soproni látogatása során pénteken Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter, akit a Fertőrákosi Barlangszínházról, a soproni színházi változásokról, a Hídemberről is kérdeztünk.
Rockenbauer Zoltán
– Magam is jártam már a barlangszínházban, tudom, hogy nagyszabású tervek vannak színházi és opera-előadásokra is – mondta elöljáróban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának első embere. – Izgalmas, kiváló, turistákat is csalogató helynek vélem magam is a barlangot. Szoktuk támogatni az ottani produkciókat, s a jövőben is szeretnénk ezt tenni.
– A Hídember című film egy részét megyénkben forgatták. Ön látta-e már a nyers változatot ?
– Nem láttam, még részleteket sem, de nem is szeretek egy alkotást részleteiben megnézni, ugyanis elrontja a katarzist. A bemutatón fogom először látni, valóban nyolcadikán lesz a premierje. Biztos vagyok abban, hogy nagyon izgalmas lesz a film, s méltó lesz Széchenyi emlékéhez.
– Március 15-én nyitja kapuit az új Nemzeti Színház. Nem lett volna szerencsés az ország több pontján jegyárusító helyeket működtetni ?
– Az a benyomásom, hogy körülbelül tízmillió ember ki van rekesztve a Nemzeti Színház nyitó előadásából. De valójában nincs így. Éppen ezért élő előadásban fogja közvetíteni a televízió. A legnagyobb öröm úgyis az, hogy a színház megépült, és mindenki, aki látni szeretne ott egy előadást, annak az elkövetkező hónapokban erre módja lesz.
– Az ember tragédiájának tavaszi előadásaira már az összes jegy elkelt.
– Hála Istennek.
– De a vidéki színházrajongók nem így érzik...
– Schwajda György kormánybiztos úr kezében van a kérdés megoldása. Azt gondolom, jó ötlet volt az országjáró ekhós szekér, tulajdonképpen nem baj, hogy az érdeklődés ilyen nagy. Biztos vagyok benne, aki el akar, az el tud menni a Nemzeti Színházba.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utazó filmszemle

Idén először vidéki városokba - többek között Győrbe is - is elutaztatják a Magyar Filmszemle… Tovább olvasom