Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

„ Minket igazol a könyvvizsgáló”

A város főkönyvelője és a könyvvizsgáló is alátámasztotta, hogy a Fidesz igazat állít a hitelekről – mondta el Rádonyi László frakcióvezető tegnap. Mint fogalmazott, elemi érdek a tényszerű indulási állapot rögzítése.
A legutóbbi közgyűlés tárgyalta a város hiteleiről és kötelezettségvállalásairól szóló előterjesztést, mely rögzíti a szeptember 30-án érvényes hiteleket. – Az elfogadott határozati javaslat tartalmazza az önkormányzat 8,3 milliárdos hitel-, kötvény- és lízingtartozásait, az idei költségvetéssel megvalósuló másfél milliárdos hitelkeretet és a Sopron Holding Zrt. 2,6 milliárdos kötelezettségeit – mondta el tegnapi tájékoztatóján Rádonyi László, a Fidesz frakcióvezetője. – Az önkormányzat jelenlegi kötelezettségvállalásainak összege 13,1 milliárd forint, melyből a kamatterhek 7,1 milliárdot tesznek ki.
Rádonyi László kijelentette, az előző városvezetés érdeke, hogy ne készüljön leltár a négyéves tevékenységükről. – Az elkészült leltárt folyamatosan hamisnak nyilvánítják, a mostani városvezetést pedig vádaskodónak, nem előre tekintőnek nevezik – tette hozzá a frakcióvezető. – Mindamellett a legutóbbi közgyűlésen kiderült, úgy a város főkönyvelője, mint a könyvvizsgálója kijelentette, az előterjesztésben bemutatott adatok megfelelnek a valóságnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hirtelen csecsemőhalál – agykárosodás miatt

A hirtelen bölcsőhalál veleszületett agyi károsodás következménye lehet – utalt amerikai… Tovább olvasom