Délmagyar logó

2018. 01. 20. szombat - Fábián, Sebestyén -2°C | 6°C Még több cikk.

13 teherkocsi kisiklott Rácalmásnál - galériával

A balesetben senki nem sérült meg. Elképzelhető, a pálya annyira megrongálódott, hogy újra kell fektetni a síneket.

16:11 - Műszaki hibás kocsi okozhatta a kisiklást

Az első vizsgálatok szerint egy műszaki hibás vasúti kocsi okozta szombat délelőtt tizenhárom teherkocsi kisiklását Rácalmásnál - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel. A helyszínen azt látta az MTI tudósítója, hogy a kisiklott kocsik közül több keresztben áll a vasúti pályán, az összeütközött kocsik pedig szinte összepréselték egymást.

Hackl Mónika, a MÁV Zrt. kommunikációs osztályvezetője elmondta: a tíz óra után nem sokkal történt balesetben Rail Cargo Hungaria Zrt. negyven kocsiból álló szerelvényének tizenharmadik kocsija siklott ki, majd magával rántott további tizenkét kocsit. Senki nem sérült meg, a pálya azonban jelentősen megrongálódott.

A kommunikációs osztályvezető tájékoztatása szerint a tehervonat óránként ötven kilométeres sebességgel haladt.

13 teherkocsi siklott ki Rácalmásnál. Fotó: MTI (galéria)

A szerelvény vasércet szállított Dunaújvárosba. Mint Hackl Mónika mondta, a pályatest helyreállítása két-három napot vehet igénybe, addig a Pusztaszabolcs-Dunaújváros vonalon vonatpótló autóbuszok közlekednek, a teherforgalom azonban kerülővel zavartalanul bonyolódik.

Az MTI tudósítója a rácalmási vasútállomástól néhány száz méterre azt látta, hogy a kisiklott kocsik közül több keresztben áll a vasúti pályán, az összeütközött kocsik szinte összepréselték egymást. A sínek több mint száz méteren károsodtak, a kisiklott vagonok egy forgalomirányító lámpa oszlopát is ledöntöttek.

A helyszínen a MÁV Gépészet Zrt. balesetelhárítási munkatársai és a MÁV balesetvizsgálói tartózkodnak, a megrongálódott kocsik elszállítása még nem kezdődött meg, a síneken maradt vagonokat azonban már elvontatták.

Korábban írtuk:

A Rácalmásnál szombat délelőtt kisiklott 13 tehervagon közül kilenc fel is borult - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. A balesetben személyi sérülés nem történt.

Both Ferenc elmondta, elképzelhető, a pálya annyira megrongálódott, hogy újra kell fektetni a síneket.

A MÁV Zrt. szakemberei megkezdték a vizsgálatot, a cég szerint a helyreállítás akár két-három napot is igénybe vehet.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy a szerelvény vasércet szállított, és a rácalmási vasútállomáson eddig ismeretlen okból siklottak ki a szerelvény kocsijai.

A helyszínelés és a műszaki mentés megkezdődött.

A baleset körülményeit szakértők bevonásával a dunaújvárosi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja.

A Mávinform tájékoztatása szerint a pályának ezen a szakaszán nem közlekedhetnek a vonatok. A kocsik beemeléséig és a pálya helyreállításáig Pusztaszabolcs és Dunaújváros között vonatpótló autóbuszok viszik az utasokat. Az átszállások miatt 30-40 perc késésre kell számítani.

Olvasóink írták

  • 2. Queenmargareth 2012. február 25. 19:11
    „rájár a rúd az osztrák érdekeltségű vasutakra.........”
  • 1. Fri-GO 2012. február 25. 18:39
    „Éppen a tegnapi kamionbaleset kapcsán írta a "pardon" nevű hozzászóló, hogy a tehervonat nem bicskázik be. Hát a képek alapján ez most nem jött be :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Villanyoszlopnak ütközött, a helyszínen meghalt

A baleset, amelyben egy nő vesztette életét Dány és Isaszeg között történt szombat délelőtt. Tovább olvasom