Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

150 éve született a pszichoanalízis megteremtője

Százötven éve, 1856. május 6-án született a morvaországi Freibergben (ma Pribor, Csehország) Sigmund Freud osztrák orvos, a pszichoanalízis megteremtője.
Zsidó kereskedőcsaládból származott, anyja húsz évvel fiatalabb volt Freud apjánál, akinek Freud születésekor már volt két nagy fia. A család 1859-ben Lipcsébe, majd egy évvel később Bécsbe költözött, Freud hosszú életének nagy részét ebben a városban töltötte.

Tanulmányait felületesen végezte

Bár kezdetben a jogi pálya iránt vonzódott, 1873-ban mégis a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott be. 1876 és 1880 között Ernst Brücke élettani laboratóriumában dolgozott, így orvosi tanulmányait elég felületesen végezte, s csak 1881-ben avatták orvossá.

Agyanatómiától a hisztériáig

1882-ben a bécsi közkórházba került, s minden figyelmét az agyanatómiai kutatásoknak, később az idegrendszer szervi megbetegedéseinek szentelte. 1884-ben a kokain élettani hatásait tanulmányozta, de vizsgálódásait hamar lezárta. 1885 tavaszán egyetemi magántanár lett. Az év őszén ösztöndíjjal a híres párizsi ideggyógyintézetbe, a Salpetriere-be került, ahol

Jean-Martin Charcot mellett dolgozott és a hisztériára vonatkozó vizsgálatokat végzett. 1886 őszén Bécsben telepedett le, s feleségül vette Martha Bernayst, akitől hat gyermeke született, köztük az az Anna Freud, aki később apja nyomdokaiba lépett.

A hipnózis technikája

Hazaérkezése után bécsi orvoskollégáival is szerette volna megosztani a Charcot-nál tapasztaltakat, de elmélete, miszerint a hisztéria férfiaknál is előfordulhat, merev ellenállásba ütközött. Mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, aztán áttért a hipnózisra. 1889-ben Nancyba utazott Hyppolyte Bernheimhez, hogy tökéletesítse hipnózistechnikáját, s itt tapasztalta meg legerősebben, hogy vannak olyan hatalmas lelki folyamatok, amelyek az emberi tudat számára rejtve maradnak.
Ettől kezdve elsősorban a hisztéria kezelésével foglalkozott, a hipnózist arra használta, hogy a hozzá kerülő betegeket tüneteik keletkezéséről kikérdezze. Felvette a kapcsolatot Josef Breuerrel, Bécs egyik legtekintélyesebb háziorvosával, akinek nevét és hisztériás betegekkel végzett vizsgálódásait Freud már korábban ismerte, s saját betegeit is a Breuernél tapasztalt módon kezelte.
1895-ben megjelent közös könyvük Josef Breuerrel, Tanulmányok a hisztériáról címmel, s e mű megjelenésétől számítják a pszichoanalízis kezdetét.
A két tudós útja azonban hamar elvált. Freud arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurotikus jelenségek mögött rendszerint nemi természetű indulatok működnek, és bevezetett olyan szakkifejezéseket, mint a libidó és az Ödipusz-komplexus. Az orvosi egyesületek azonban hitetlenkedve és ellenkezve fogadták elméleteit.

A szabad asszociációk módszere

Freud technikája is megváltozott, s felhagyva a hipnózis alkalmazásával, rátért az ún. szabad asszociációs módszerre, amelynek lényege: a kezelés során mindent elmondani, ami az eszünkbe jut.
Figyelme ezután az álmokra és megfejtésükre irányult. 1900-ban megjelent Álomfejtés című könyve, amelyben azt állítja, hogy minden álmunk valamely elfojtott vágy teljesítése. 1904-es A mindennapi élet pszichopatológiája című munkájában pedig az emberek gyakori kis elvétéseinek magyarázatát kutatta.
Eközben teljesen elszigetelődött az orvosi világtól, többnyire nem vettek róla tudomást, vagy ha mégis, elméleteit nevetségeseknek tartották.
1902-ben azonban megtört a jég: néhány fiatal bécsi orvos részvételével kis kör szerveződött a pszichoanalízis tanulmányozására, majd 1906 után Svájcban és Németországban is felébredt az érdeklődés e fiatal tudományág iránt.
1908-tól Salzburgban minden évben összegyűltek a mozgalom követői, és Carl Gustav Jung szerkesztésében folyóiratot is kiadtak. 1910-ben Ferenczi Sándor javaslatára megalakították a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületet. 1909-ben Freud Amerikába utazott, és Worcesterben megtartotta az öt előadást a pszichoanalízisről, amely később nyomtatásban is megjelent.

Menekülés, szívroham, szájrák

Hazatérte után tovább folytatta pszichoanalitikai gyakorlatát, és sorra jelentek meg könyvei: Totem és tabu (1913), A pszichoanalitikai mozgalom története (1914), Bevezetés a pszichoanalízisbe (1916–17), A halálösztön és az életösztönök (1920), Tömeglélektan és énanalízis (1921), Az ősvalami és az én (1923), Önéletrajz (1925), Egy illúzió jövője (1927), Mózes és az egyistenhit (1938).
1930-ban kisebb szívrohama volt, emiatt Anna lánya vette át a neki adományozott Goethe-díjat. 1935-ben a Brit Királyi Orvosi Társaság tiszteletbeli tagjává választották.
1938-ban, Ausztria náci megszállása után családjával együtt veszélybe került: házkutatást tartottak nála, könyveit elégették, pénzét elkobozták. A nemzetközi tudósközösség, illetve Roosevelt amerikai elnök segítségével végül sikerült Angliába menekülnie. A szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, mert elhatalmasodó szájrákja következtében 1939. szeptember 23-án Londonban elhunyt. (MTI-Panoráma)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pólus-

programról

a kamarában

Beszéljük meg! című fórumsorozata keretében a megyei kereskedelmi és iparkamara tegnap Fejlesztési… Tovább olvasom