Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

150 ezren várnak honosításra

Eddig 115 ezren kapták meg a kettős állampolgárságot - jelentette ki csütörtökön Schmitt Pál köztársasági elnök.
Eddig 115 ezren kapták meg a kettős állampolgárságot, és további 150 ezren várnak honosításra - jelentette ki csütörtökön a washingtoni magyar nagykövetségen az amerikai magyarság képviselői előtt mondott beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök.

Az államfő elmondta, hogy noha hivatalosan a Johns Hopkins Egyetem meghívására érkezett az amerikai fővárosba, látogatása csúcspontjának a helyi magyarokkal való találkozót tekinti.

Schmitt Pál Magyarország nagyköveteinek nevezte az Egyesült Államokban élő magyarokat, és elismeréssel szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket annak érdekében tesznek, hogy a fiatalabb nemzedékek is megőrizzék nyelvüket, kultúrájukat és az anyaországhoz való kötődést.

"Érdekünk, hogy az Egyesült Államokkal a lehető legjobb kapcsolatokat tartsuk fenn" - hangsúlyozta a köztársasági elnök, emlékeztetve arra, hogy a két ország ugyanannak a szövetségnek, a NATO-nak a tagja, a magyar és az amerikai katonák együtt teljesítenek szolgálatot Afganisztánban és Koszovóban, más béketeremtő és békefenntartó missziókban.

Schmitt Pál szóba hozta, hogy a világ- és az amerikai sajtóban számos negatív hír jelenik meg Magyarországról.

"Úgy érzem, hogy ezekre a támadásokra nem szolgáltunk rá. Sokszor a demokráciát kérik számon rajtunk, sokszor a kiteljesedett piacgazdaság hiányát kritizálják. Csak azt nem szabad elfelejteniük, hogy amíg nekik 200 év állt rendelkezésre mindezeket kiépíteni, addig nekünk eddig összesen 20 év" - mondta.

Schmitt Pál arról biztosította mintegy 150 fős hallgatóságát, hogy az új magyar alaptörvény hosszú időre, nemzedékeken keresztül biztosítani fogja a magyar emberek számára a demokráciát, a békét és az emberi jogokat.

Olvasóink írták

  • 6. deszkás 2011. december 02. 10:15
    „3.as-nak! Ja ., tavaly 70 az idén 80 eurót gyerekenként a magyar államtól.”
  • 5. Vörcsi 2011. december 02. 06:24
    „"...Szóval a Te adódból nem kap egy fityinget sem egyetlen határon túli,..."
    Ez már régóta nem igaz. A Magyar, vagy Magyar Hozzátartozói Igazolvánnyal rendelkező határon túliak több mint 10 éve, Magyarországon a belföldi menetrend szerinti közlekedésben évente 4 retúr, (8 utazás!) 90% kedvezményt tartalmazó - tehát a teljes árból csak 10%-ot fizet - menetjegyet válthat. A különbözetet az államkincstár fizeti a szolgáltatóknak, a mi adónkból. Belföldi állampolgár ezt SEM kapja.”
  • 4. t680822g 2011. december 01. 21:35
    „Csak van egy ismerősöm, 62 éves, él még az anyja, egész életében nem dolgozott, férfi az illető és most jogosult lett olyan 30 ezer Ft nyugdíjra... Életében egy fitying járulékot, adót sem fizetett be, szülei tartották el...”
  • 3. Csabika19 2011. december 01. 21:27
    „Mindenki ott kap nyugdíjat, ahol illetve amelyik országban adózik. NEM KELL FÉLNI! Lehet, hogy meglepő, de még orvoshoz sem mehetnek, amennyiben nem rendelkeznek TB-kártyával. Szóval a Te adódból nem kap egy fityinget sem egyetlen határon túli, új állampolgárságú magyar sem. Azt hiszem mostanában ezek a kétes kérdések szoktak felmerülni a magyar társadalom körében, szóval ismétlem,nem kell félni...Szép estét!”
  • 2. abri47 2011. december 01. 21:19
    „Remélhetőleg az az ország ahol adóznak”
  • 1. t680822g 2011. december 01. 21:11
    „Ki fogja fizetni a nyugdíjukat?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ csütörtöki nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 1-i KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom