Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

150 milliárdnyi fiktív kötvényt adhatott el a Quaestor

A cégnek idén 5-6 milliárd forintos állományt kellett volna megújítani, a gyanú szerint az engedélyezett kötvényprogramban több kötvényt értékesítettek, mint lehetett volna.

A Questornál is a Buda-Cash-ügy miatt kezdett vizsgálódni a jegybank, a cég nem sokkal később öncsődöt jelentett. Windisch László szerint lehet összefüggés a vizsgálat és az öncsőd közt. A Questornál a probléma az MNB szerint a kötvényprogrammal volt.

A cégnek idén 5-6 milliárd forintos állományt kellett volna megújítani, a gyanú szerint az engedélyezett kötvényprogramban több kötvényt értékesítettek, mint lehetett volna. Az állomány akár a 210 millliárd forintot is elérheti.

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a QUAESTOR az eredetileg 60 milliárd forintra tervezett kötvény kibocsátási programját akár 100 milliárd forinttal is túlléphette, erre azonban lehet, hogy nincs a brókercégnek fedezete.

Windisch László a parlament gazdasági bizottságának keddi ülését követően azt is elmondta: a kár összegéről korai még beszélni, nem tudni, hogy a cégnél az eszközök értéke fedezi-e ennek a kötvénykibocsátásnak az értéket.

PM: azonnal segítsenek a károsultaknak!

A Párbeszéd  Magyarország (PM) a sorozatos bróker- és bankbotrányok ügyében a  károsultak azonnali megsegítését és a felelősség megállapítását  követeli.  

Szabó Zsolt, a PM gazdasági szakpolitikusa, önkormányzati  képviselő keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte azt  is, hogy pártja a további csődök megelőzésért intézkedéscsomagot  nyújt be az Országgyűlésnek.  

Az ellenzéki politikus közölte: felszólítja az Orbán-kormányt és  a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), hogy ha a Széchenyi Bank januári  csődjekor képesek voltak 14 milliárd forinttal kisegíteni "a  nagybetétes oligarchákat", akkor most a Buda-Cash és a QUAESTOR  botrányában pórul járt civil szervezeteknek, vállalkozásoknak és  vidéki 

A PM felszólítja Matolcsy György jegybankelnököt, hogy a  segítségnyújtást az adófizetők pénze helyett "az MNB-kegyeltek  üdültetéséhez vásárolt luxuskastélyokra pazarolt MNB-nyereségéből  finanszírozza" - hangsúlyozta Szabó Zsolt.  

Mint írta, lassan minden napra jut egy brókerbotrány, a Matolcsy  György által átszervezett pénzügyi felügyelet totális csődöt  mondott, amiért elszámolással tartozik.  

Az MNB kedden részlegesen felfüggesztette a QUAESTOR Értékpapír  Zrt. tevékenységi engedélyét, délután felügyeleti biztost rendelt ki  céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt, az ügyfelek  értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság  szünetel. Az MNB alelnöke szerint a társaság akár 100 milliárd  forintnyi fedezet nélküli kötvényt is piacra dobhatott.



A Magyar Nemzeti Bank közleménye
:

Felügyeleti intézkedés a QUAESTOR Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt.-nél

Az MNB kedden közzétett végzésében részlegesen felfüggesztette a QUAESTOR Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét. A nap folyamán sor kerülhet felügyeleti biztos kirendelésére is az intézményhez.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a QUAESTOR Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt.-vel szemben tegnapi napon indított célvizsgálata során a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt részlegesen felfüggesztette a befektetési vállalkozás tevékenységi engedélyét.

Amennyiben a jegybank Pénzügyi Stabilitási Tanácsa úgy dönt, az MNB ma felügyeleti biztost is kirendelhet az intézményhez.

A befektetési vállalkozás új ügyfélmegbízásokat nem fogadhat el, de a felügyeleti biztos az ügyfelek érdekében zárhatja a nyitott pozíciókat. A biztosról való döntés esetén a felügyeleti biztos ma átveszi az intézmény irányítását annak igazgatóságától, és gondoskodik a megfelelő működésről. Az intézkedések hatálya alatt – a szabálytalanságok tisztázása érdekében – az ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság szünetel.

Az intézkedések a felügyeleti biztos kirendelésének megszüntetéséig, de legfeljebb a jegybanki vizsgálat lezárásáig érvényesek. Az MNB tájékoztatta az illetékes nyomozó szervet.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A KKM felbontja a szerződéseket a Quaestor elnökének cégeivel

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) azonnali hatállyal felbontja a szerződéseket a Quaestor csoport elnök-vezérigazgatójának érdekeltségi körébe tartozó cégekkel - közölte a tárca kedden az MTI-vel.

Mint írták, a Quaestor csoport hétfő esti bejelentése nyomán a minisztérium azonnali hatállyal felbontja az isztambuli kereskedőház, valamint a moszkvai vízumközpont üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket a Quaestor csoport elnök-vezérigazgatójának érdekeltségi körébe tartozó cégekkel.

Hétfőn öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft. Indoklása szerint a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését, a kialakult pánik során ügyfeleik olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor csoport likvid pénzügyi eszközeit, ezért az állam segítségét kérték.

A BÉT felfüggesztette a brókercég kereskedési jogát


Felfüggesztette a QUAESTOR Értékpapír Zrt. kereskedési jogát kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), miután a jegybank részlegesen felfüggesztette a brókercég tevékenységi engedélyét.

A QUAESTOR sem a részvény, sem a származékos szekcióban, sem a külföldi részvények kereskedésére létrehozott BÉTa piacon nem kereskedhet keddtől.

A QuaesTour tevékenységében nincs fennakadás


Nem okoz problémát QuaesTour Utazásszervező és Utazásközvetítő Kft. tevékenységében, hogy öncsődöt jelentette QUAESTOR Financial Hrurira Kft., illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részlegesen felfüggesztette a QUAESTOR Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét - közölte a QuaesTour turisztikai igazgatója az MTI érdeklődésére kedden.

Végh Balázs hangsúlyozta, hogy a QuaesTour, a kötvénykibocsátást végző cégtől független, önálló jogi személyiségű társaság. Ezért nincs probléma az utazásszervező cég működésével - mondta az igazgató.

A Portfolio.hu azt írja, a külügyminisztérium az elmúlt években több alkalommal is együttműködött a Quaestor csoporttal:

2012 októberében Szijjártó Péter részt vett a Quaestor csoport 4 csillagos hotelátadóján. Akkor még a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkáraként az eseményen arról beszélt, hogy jó helyre került a stadionfejlesztési támogatás és az Új Széchenyi Terv 250 millió forintja

2013. áprilisában Szijjártó Péter, a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos Moszkvában nyitotta meg a magyar kereskedőházat, amelyet a magyar állam a Quaestor Csoporttal együttműködve hozott létre.

2014. novemberében
pedig moszkvai magyar vízumközpontot nyitott meg közösen Szijjártó Péter és Tarsoly Csaba.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Előzmények - Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft.

Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft. hétfőn - tudatta Quaestor Csoport hétfőn.

"A Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (...) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor Csoport likvid pénzügyi eszközeit. A kötvények forgalmazójánál, a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél vezetett ügyfélszámlákon ügyfeleink egyéb pénz- és értékpapírvagyona, azaz részvények, állampapírok stb. rendelkezésre állnak, de a kötvények visszafizetése jelenleg nem lehetséges" - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Hétfőn Tarsoly Csaba elnök-vezérigazgató tájékoztatta az MNB illetékes vezetőjét erről, valamint arról, hogy a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett - írták.

Közölték, hogy ennek érdekében a megkezdődött felügyeleti vizsgálat során a társaság együttműködik.

"Tesszük mindezt annak érdekében, hogy a csődeljárásra rendelkezésre álló idő alatt meg lehessen kísérelni a kötvények refinanszírozását" - olvasható a közleményben.

Közlésük szerint idő szükséges ahhoz is, hogy a csoport teljes ingatlan- és egyéb innovatív projekt portfolióját megvalósítsa, értékesítse vagy átadja.

"Az önmagunkkal szembeni csődeljárás technikai döntés részünkről, mert cégcsoportunknak van vagyona és jövőértékű vagyona, így ebből minden ügyfél a pénzéhez juthat" - írták.

A cégcsoport tájékoztatása szerint a kötvények visszafizetéséhez szükséges pénz előteremtése csak piaci eszközökkel lehetetlen, ahogyan a világ számos nagy bankjának, biztosítójának és kötvénykibocsátójának is az állam segítségét kellett kérnie, "így a mai napon mi is ezt kértük".

"A csődvédelem alatt rendelkezésre álló idő lehetővé teszi, hogy a kötvénytulajdonosok érdekeit legelsőként szem előtt tartva, a szükséges megoldásokat kidolgozhassuk" - fogalmaz a közlemény.

Itt olvasható a teljes közlemény >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két holttestet találtak a fővárosban - fotó

A mentőket kevéssel hat óra előtt hívta valaki, hogy egy halott ember fekszik az utcán, majd a… Tovább olvasom