Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

15 éve halt meg Antall József

"Nagyon reményvesztett állapotban, 1993 őszén, mégis azzal a bizakodó mondattal summázta a helyzetről folytatott beszélgetésünket: a tisztesség hosszú távon megéri" - emlékezik Sólyom László államfő.
Antall József hajlandó volt közvetlen politikai céljait és a pártérdekeket is háttérbe szorítani, hogy a rendszerváltás minősége érdekében megbízható, teherbíró alkotmányos jogrend alakuljon ki Magyarországon; erről Sólyom László köztársasági elnök írt a Magyar Nemzet című napilap pénteken megjelent emlékszámában, amely Antall József miniszterelnök halálának 15. évfordulójára jelent meg.

A rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke 1993. december 12-én halt meg.

Sólyom László írásában kiemelte: Antall József a maga és kormánya becsületéhez sem engedett nyúlni: perre ment a minisztériumait általában korrupcióval vádoló kijelentés miatt.

"Nagyon reményvesztett állapotban, 1993 őszén, mégis azzal a bizakodó mondattal summázta a helyzetről folytatott beszélgetésünket: a tisztesség hosszú távon megéri" - emlékezik az államfő. Mint írta, nem látja jelét annak, hogy a kerek évfordulók közt bárkinek hiányozna a miniszterelnök.

Az államfő szerint ma már egykor halálos ellenségei is elismerik, ám ezzel adták át leghatékonyabban a múltnak. "Azt mondják: államférfi volt, de korszerűtlen; egy letűnt kor és osztály utolsó, kiváló reprezentánsa. Azaz nem lehet folytatása" - írta.

Sólyom László szerint ma legjobban a perspektíva, a széles horizont, a hosszú távú gondolkodás hiányzik, mert ezek helyett rögtönzés követ rögtönzést, minden lépésnek a teljes győzelem vagy a totális vereség a tétje.

"Amikor 1989 nyarán több, úgynevezett történelmi párt felrúgta az ellenzék korábbi megállapodását a köztársasági elnök jogállása és megválasztása ügyében, Antall a tárgyalások sikere érdekében nem engedte, hogy elővegyük a hangfelvételeket, és szembesítsük őket szószegésükkel. Leszögezte, hogy volt megállapodás, de új helyzet van, kész a kompromisszumra" - emlékezett az államfő.

Olvasóink írták

  • 14. imre30 2008. december 13. 18:57
    „Walt Disney ? SZOTE ? Az semmi. 1982-ben Brezsnyev, 1984-ben Andropov, 1985-ben Csernyenko többórás temetési szertartását élőben nyomta az 1-es. Igaz akkor Disney-filmek még csak a "jugón" mentek.
    Egyébként minden tiszteletem a volt miniszterelnöknek, Isten nyugosztalja !”
  • 13. Power 2008. december 12. 17:47
    „Antall József a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke, az MDF elnöke 1989-től 1993-ig. Ibolyának sikerült szétverni az Antall-örökséget! Utódjáról Boros Péterről ne is beszéljünk!
    Isten nyugosztalja!”
  • 12. Zs 2008. december 12. 13:46
    „Iza3
    Az eleje téves, a második fele elképzelhető "és" nélkül :-)”
  • 11. Iza3 2008. december 12. 13:43
    „10.!
    Vagy egyszerűen még az Ált.Isk. 6.osztályának sulipadját koptattad és magasról tettél a magyar belpolitikára, -neeem....?? :D”
  • 10. Zs 2008. december 12. 13:18
    „Nekem meg semmi sem jut eszembe ´93.12.12-ről. Se Walt Disney, se SZOTE... Ez baj?
    Valszeg valami vizsgára készülhettem, azt meg nem akadályozta akkor semmi...”
  • 9. belabacsi 2008. december 12. 11:18
    „akkor bocsi Romeo :)”
  • 8. belabacsi 2008. december 12. 11:17
    „es ha hozzateszem ma mar gyogyithato betegsegben hallt meg..David professzor eddig 20000 rak-beteget hozott vissza az életbe saját modszerével . nem az abortuszt kellene támogatni hanem a rák-kutatást!”
  • 7. vakarimacska 2008. december 12. 09:55
    „"A tisztesség hosszú távon megéri"
    Inkább úgy hangozhatott ez a mondat: - A tisztesség csak hosszú távon éri meg.
    Ezt tartja szem előtt azóta is politikusaink java. Nem is tervez senki hosszabb távra, mint Mátyás király parasztja. Mármint: Messzi-é még a messzi?”
  • 6. KolompárRómeó 2008. december 12. 09:22
    „3. hozzászólás belabacsi 2008.12.12. 08:32:

    En most csak a hivatalos verzirol beszelek :)”
  • 5. Iza3 2008. december 12. 09:07
    „Walt Disney.....?
    Az hagyján...!
    Egy klassz szombat esti, algyői házibuli után bejöttünk potyára Szegedre, mert a SZOTE-ban akartuk folytatni az estét. Hozzáteszem: potyára. Mert A.J.-t akkor "gyászolta egész Magyarország" és minden DJ zárva volt.....(bakker) @nyáztunk erősen és visszamentünk Algyőre.”
  • 4. hiénakutya 2008. december 12. 08:50
    „bakker tényleg megszakították a Walt Disney-t”
  • 3. belabacsi 2008. december 12. 08:32
    „nincs itt fogalomzavar !a valasztasokat sorra elcsaljak.”
  • 2. KolompárRómeó 2008. december 12. 08:28
    „tsz: nekem is mindig ez jut rola eszembe, marmint a halalhirrol.

    "A rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke 1993. december 12-én halt meg."

    A rendszervaltas utan volt olyan kormany, amit nem szabadon valasztottak meg? Mar megint fogalomzavar.”
  • 1. tsz 2008. december 12. 07:57
    „... és a mai napig elevenen él a mi generációnkban, amikor megszakították a tévében a Walt Disney-t...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán 11-szer szavazott pártjával szemben, nem kap büntetést

Nem kap büntetést frakciójának vezetőitől Orbán Viktor, amiért hétfőn tizenegyszer szavazott az… Tovább olvasom