Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

182 helyszínen rendeznek élelmiszergyűjtő napot

A Magyar Élelmiszerbank Egyesülethez kétszer annyi segélykérő levél érkezett 2011-ben, mint az ezt megelőző évben.
A Magyar Élelmiszerbank egyesület idén november 25-26-án 182 helyszínen tart országos élelmiszergyűjtő napot a segélykérő családok számának megnövekedése miatt.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesülethez kétszer annyi segélykérő levél érkezett 2011-ben, mint az ezt megelőző évben. A szervezet célja, hogy a közelgő ünnepek alatt se gyermeknek, se felnőttnek ne kelljen éheznie. Az Egyesület idén a CIB Bank támogatásával, valamint a bank 700 önkéntes munkatársának bevonásával szervez karácsonyi adománygyűjtést az Auchan, a Metro, a Penny Market és Tesco áruházláncok üzleteiben.

A nehéz helyzetben levők száma évről évre nő - fogalmazott közleményében a szervezet. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a tavalyi évhez képest 25 százalékkal, csaknem százezerrel több rászorulót lát el. Országszerte sok helyen már nem is elsősorban az ajándékok vagy az ünnepi ebéd hiánya jelent problémát, hanem annak mérlegelése, hogy a hideg lakásban üljön a család a szerény vacsora mellett, vagy üres gyomorral a meleg kályhánál.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület önkéntesei 2011. november 25-én 15 és 20 óra között, november 26-án pedig 8 és 19 óra között az ország 119 településén gyűjtik a vásárlók felajánlásait. Az országos akció során 182 áruházban körülbelül 2500 önkéntes várja elsősorban a tartós élelmiszereket. Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő 15 ezer rászoruló családnak juttatja el még karácsony előtt.

"A tavalyi akciónkkal körülbelül 40 tonna élelmiszert gyűjtöttünk össze, amelyből 10 ezer csomag készült. Bízunk benne, hogy a gyűjtőpontok számának növelésével idén még több családon segíthetünk majd" - mondta el Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2005 óta működik, alapítása óta több mint 20 ezer tonna élelmiszert osztott szét 500 karitatív és civil szervezeten, illetve önkormányzaton keresztül több mint 500 ezer rászorulónak, összesen 4,5 milliárd forint értékben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset: személyautó és kamion ütközött az 1-es főúton - fotók

A baleset az 1-es főút öttevényi utáni szakaszán, a lébényi elágazó közelében történt kedd délután.… Tovább olvasom