Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

18 engedély nélküli kereskedőt állítottak elő

Tizennyolc engedély nélküli kereskedőt állítottak elő összehangolt razzia keretében Pécs belvárosában szerdán.
"Jobb lenne, ha segélyért állnánk sorba?" - így reagáltak az engedély nélküli, főleg ruhaneműket áruló kereskedők, miután tizenhat rendőr és négy közterület-felügyelő jelent meg a pécsi vásárcsarnok és a buszpályaudvar közötti területen.

Sulyokné Rádli Erzsébet, a Pécs Holding Zrt. hr- és kommunikációs irodavezetője az MTI-nek elmondta: az összehangolt razziára azért volt szükség, mert a kitelepülők rendszeresen elfoglalják a piac környéki parkolóhelyeket, akadályozzák a forgalmat, rengeteg szemetet hagynak hátra, és nem utolsó sorban egyre több panasz érkezik a város jegyzőjéhez az itt kapható termékek minőségével kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy nem egyszeri razziáról van szó, a jövőben is lehet számítani hasonló akcióra.

Murai Ágnesnek, a pécsi rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a járőrök eddig is rendszeresen figyelmeztették, illetve feljelentették a vásárcsarnok környékén engedély nélkül dolgozó árusokat, ezek az intézkedések azonban nem hozták meg a kellő eredményt. A szerdai akcióban tizennyolc embert állítottak elő, nekik a bírság mellett az árujuk elkobzásával is számolniuk kell - tette hozzá. A város szeretné legális keretek közé szorítani az árusokat, akik - miután megszűnt a Felsőmalom utcában a belvárosi kispiac - a buszpályaudvar környékén tűntek fel. Közterületi árusításra azonban nem kapnak engedélyt, a vásárcsarnokban pedig csak zöldséget, gyümölcsöt lehet értékesíteni, azt is őstermelőként, illetve igazolva az áru eredetét. Így maradnak a kisebb forgalmat jelentő külvárosi piacok, valamint a pécsi vásár, amely tulajdonképpen csak vasárnaponként működik, a hét többi napján minimális a kereslet.

Olvasóink írták

  • 4. flexsnake 2010. augusztus 27. 08:11
    „Jobb lenne, ha segélyért állnánk sorba?"
    esetleg dolgozz és adózz mint az emberek! <moderálva>”
  • 3. CID 2010. augusztus 26. 16:53
    „Szemetek, nem engedik terjeszteni a kultúrát, pláne Pécsen, ez vérlázító.”
  • 2. jozko 2010. augusztus 26. 00:07
    „Könyörtelenül el kell takarítani ezt a szemetet az ország minden városából!
    Egy legális kereskedés beindításához hatalmas összegű saját tőke kell-még egy garázs méretű üzlet esetén is, ha a vállalkozó minden szabályt betart!
    Márpedig muszály neki, ha meg akarja tartani a drágán beszerzett működési engedélyét!
    Az eljáró hatóságoknak kutya kötelessége ezt tenni ezekkel tetvekkel, akik két lábbal tipornak minden jogszabályt, becsapják a vevőket, alkalmasint bűncselekményekből származó portékát kínálnak
    Márpedig az ilyen hátterébe lopás, rablás, orgazdaság, adócsalás áll!
    Nincs helye engedékenységnek!
    Az árújukat el kell kobozni, az árúsításhoz használ felszerelést meg kell semmisíteni-a becsléssel megállapított , elcsalt adókat, elmaradt járulékokat be kell hajtani!Nincs kegyelem! Esélyegyenlőség kell? Kereskedjenek szabályosan-minden követelmény betartásával!”
  • 1. dodó 2010. augusztus 25. 16:57
    „Házakó cigányok-é vótak?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BKV: csődbizottságot állít fel a kormány

A BKV gazdasági helyzete miatt csődbizottságot hoz létre a kormány, hogy rendbe tegye a közlekedési… Tovább olvasom