Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

1 milliárd forinttal tartozik a Zöld Pardon és a Rió?

A Fidesz két helyi önkormányzati képviselője, Kupper András, és Sölch Gellért, a XI. kerületi jegyzőhöz fordult, mert szerintük a Zöld Pardon és a Rió szórakozóhelyek négyszer akkora területet használnak a közterületből, mint amekkoráról az önkormányzattal kötött szerződés szól.
Molnár Gyula, a kerület polgármestere szerint egyszerű politikai állításról van szó, és érdemben nem kíván foglalkozni a kérdéssel, amíg az állításait a Fidesz nem bizonyítja.

Sölch Gellért a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy akár a Google Map internetes térkép segítségével is könnyen megállapítható, hogy a szórakozóhelyek legalább 6000 négyzetméteren helyezkednek el, miközben a szerződésük 1500-1500 négyzetméter használatáról szól. A képviselő szerint ezért több, mint egymilliárd forint közterületi bérleti díj befizetésével adós a Zöld Pardon, és a Rió. A kerületi jegyzőnek 15 nap áll rendelkezésére, hogy érdemi választ adjon a két képviselő által benyújtott kérdésekre.

Domonkos Csaba, a kerület sajtófőnöke megkeresésünkre elmondta, hogy a két szórakozóhellyel a közterületek használatára 2001-ben kötött szerződést az önkormányzat. A két szerződés a Petőfi-híd lehajtói által körbekerített közterületek használatára szól és 1500-1500 nm-es terület használatára - vendéglátás céljára, és az épületek elhelyezésére - ad engedélyt.

2005-ben, a szerződések hosszabbításánál két módosítás történt, a szórakozóhelyeknek télen nem kell a felépítményeket elbontani, csak lezárni, illetve emelkedett a közterülethasználati díj, amelyet az inflációhoz kötöttek.

Domonkos Csaba kérdésünkre, hogy valóban nagyobb területet használtak-e a szórakozóhelyek, azt válaszolta, hogy igen, de szerinte ezért nem kell plusz pénzt fizetni, mivel a közterületet nappal bárki látogathatja, és csak este kell fizetni érte, amikor csak az megy oda, aki szórakozni akar.

Molnár Gyula egyértelműen politikai kérdésnek tartja a fideszes képviselők felvetését, és a Független Hírügynökség kérdésére úgy fogalmazott "nem volt még arra példa, hogy annak kelljen bizonyítgatnia az igazát, akit megvádolnak, és nem annak, aki vádol".

Sölch Gellért a Független Hírügynökségnek elmondta, nem az a szándékuk, hogy bezárassák a szórakozóhelyeket, csupán tisztázni szeretnének néhány kérdést, amely szerintük a kerület érdeke is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabálytalan buszvezetőkre vadásznak jövő héten a rendőrök

A szabályokat megszegő buszvezetőket fogják ellenőrizni jövő hétfőtől három napon keresztül a… Tovább olvasom