Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

2008-ban korán, idén későn jött az ünnep

Idén kései húsvétunk van, az egyházi ünnep időpontjának hagyományos kiszámítása miatt ennél tovább legfeljebb 1 nappal lehetne kitolni a tavaszi ünnepet. 2008-ban március 23–24-én volt húsvét: a létező legkorábbi időpontban.
Az idei, április 24–25-ére eső kései húsvét miatt az ünnep kiszámításának módját okolhatjuk. Az úgynevezett mozgóünnepek közé tartozik ugyanis a húsvét is: ezek a Hold fázisaitól függően évről évre más időpontra esnek. Ezért a húsvétvasárnap legkésőbbi időpontja április 25. lehet: legközelebb 2038-ban tartják majd azon a napon.

Utoljára különben 1943-ban, csaknem 70 évvel ezelőtt esett ilyen késői időpontra a húsvét. Mellesleg a késői dátum olyan ritka lesz majd a 21. században, mint a fehér holló: a 2038-as április 25-én kívül is csak két, április 24-ére eső húsvétvasárnapunk lesz, az egyik most, holnap – a másikat 2095-ben ünnepelhetik leszármazottaink.

Három évvel ezelőtt, 2008-ban viszont nagyon korai húsvétunk volt: akkor március 23–24-én jött a nyuszi, és locsolkodtak az emberek. Akkor is rekordot állítottunk fel, hiszen 95 évvel azelőtt, 1913-ban ünnepeltek ilyen korán a családok. A 2008-ashoz hasonló nagyon korai húsvét „legközelebb" az új évszázadban, 2285-ben lehetséges március 22-én és 2228-ban, március 23-án.

Húsvétszámítás

A niceai zsinat döntötte el 325-ben, hogy a húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnapon kell megtartani. A számítás nem csillagászati úton, hanem előre elkészített táblázatok felhasználásával történik. A tavaszi napéjegyenlőség idén március 21-én következett be, ám az azt követő teliholdig, április 18-áig, hétfőig még egy hónapot kellett várni. Ehhez a dátumhoz képest az első vasárnap a mostani: április 24. A húsvét határozza meg a pünkösd dátumát is, amely mindig hét héttel utána – idén június 12–13-án – esedékes.

Olvasóink írták

  • 1. queenmargareth 2011. április 24. 17:14
    „Kifejezetten értelmes és okosan megírt cikk. Őszinte gratulációm.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsvéti körmeneteket tart ma a katolikus egyház országszerte

A keresztények legnagyobb ünnepe, húsvét alkalmából ma országszerte körmenetek indulnak a katolikus… Tovább olvasom