Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

200 ezer felett a közfoglalkoztatottak száma

A kormány hatályon kívül helyezte a mintaprogramok indítására vonatkozó határidőt, így lehetőség nyílt újabbak indítására.
Augusztus első napjaiban újra átlépte a kétszázezer főt a közfoglalkoztatottak száma - számol be róla szombati cikkében a Magyar Nemzet.

A kormányhivatalok munkaügyi központjainak adatai szerint a július 28. és augusztus 3. közötti időszakban a közfoglalkoztatásban dolgozók létszáma 211 ezer 390 fő volt – közölte a lap érdeklődésére a Belügyminisztérium (BM).

A BM hozzátette: a kormány hatályon kívül helyezte a mintaprogramok indítására vonatkozó június 30-i határidőt, így lehetőség nyílt újabbak indítására. Ennek köszönhetően augusztus 1-jétől ismét elindították a kistérségi startmunka mintaprogramok több elemét, amelyek keretében a közfoglalkoztatottak belvízelvezetéssel, illegális hulladéklerakó helyek felszámolásával, belterületi és mezőgazdasági utak karbantartásával, illetve egyéb, helyi sajátosságokra épülő programokkal foglalkoznak.

A tárca ezen felül rendszeresen egyeztet az egyedi igényeket jelző közfoglalkoztatókkal is. Az egyedi programok olyan hosszú távú, korábban megkezdett programok folytatásai lehetnek, amelyek a közfoglalkoztatásban viszonylag csekély létszámmal érintett, ugyanakkor a munkaügyi kirendeltségeken nagy számban regisztrált, szakképzett munkaerő, valamint a kiemelt célcsoportok közül a hajléktalanok, romák vagy megváltozott munkaképességűek bevonását is lehetségessé teszik - ismerteti az újság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos baleset: busz ütött el egy nőt Békéscsabán

A kerékpárral közlekedő nőt a Szarvasi út és a Szabolcs utca kereszteződésében ütötték el. Tovább olvasom