Délmagyar logó

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő 0°C | 7°C Még több cikk.

2010-re elkészül az M6-os autópálya

Hét és félmillió köbméter föld, 900 ezer tonna aszfalt, 71 híd. Épül az M6-os autópálya a Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszon. A szakemberek a tervek szerint haladnak, a földmunkák több mint a felével már végeztek.
A 85 kilométeres autópálya csaknem 300 milliárd forintba kerül és a tervek szerint 2010-re készül el.

Rakita András, az autópályát építő Mecsek Construction Group főmérnöke az újságíróknak tartott pénteki bejáráson elmondta: a munkálatok az építési- és hatósági engedélyek betartása mellett, az előre meghatározott ütemet tartva haladnak. Ez alól kivételt egyedül az alagutak jelentenek, amelyeknél jelenleg áll a munka. Az egyik alagút beomlásával kapcsolatban ugyanis még folynak a hatósági és szakértői vizsgálatok. Szakértők vizsgálják, hogyan lehetne tovább építeni az alagutakat.

Az autópálya építéséhez több mint 7,5 millió köbméter földet mozgatnak meg, és 900 ezer tonna aszfaltot építenek be. Az autópálya-építés mellett 300 ezer négyzetméter állami közutat is felújítanak, új nyomvonalra építenek, vagy új tehermentesítő szakaszokat készítenek.

Összességében a munka ütemterve a szakemberek szerint tartható. Ez azt jelenti, hogy 2010 márciusára teljesen kész lesz az M6-os autópálya új szakasza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint viharok érkeznek - narancssárga riasztás Dunántúlon

Újabb viharzóna érte el péntek délelőtt Magyarország nyugati részét. A déli órákban inkább csak nyugaton, az esti óráktól viszont már máshol is gyakran megnövekszik a felhőzet egy hidegfront miatt. Tovább olvasom