Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

2015-ig százezer munkanélküli roma kap munkát

Legalább százezer munkanélküli romát vonnak be 2015-ig a munkaerőpiacra - ez az egyik fő célkitűzése annak a keretmegállapodásnak, amelyet pénteken írt alá a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat elnökével a szervezet fővárosi, Dohány utcai székházában.
A dokumentum részleteit ismertetve a kormányfő kifejtette: átfogó oktatási változásokat hajtanak végre, amelynek végén 20 ezer roma fiatal 50 szakmunkásképző iskola keretében piacképes szakmát fog szerezni. Célul tűzik ki emellett, hogy legalább 10 ezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehessen részt, és legalább ötezer tehetséges roma fiatalnak adódjon lehetőség, hogy felsőfokú oktatásban vegyen részt, és be tudja fejezni ott a tanulmányait.

A tervek szerint a szak- és a felnőttképzés területén körülbelül 50 ezer, ma legfeljebb szakiskolai végzettségű roma felnőtt piacképes szakképzését szervezik meg - közölte a miniszterelnök, hozzátéve, hogy emellett 80 ezer, alapfokú képességgel rendelkező roma felnőttet további képességfejlesztési programba vonnak be.

Olvasóink írták

  • 10. maros50 2011. május 21. 07:28
    „Igy is kell munkát, egélhetést,oktatást kell adni a romáknak és nem segélyt.Tapasztalatból mondom,hogy azokon a településeken ahol a cigányok együtt dolgozhatnak a magyarokkal és a gyerekek is együtt tanulnak ott nincs probléma.Ezeken a településeken a jobbiknak nincs létjogosultsága nem tud létezni.A közvetett harmadik pofon a program következetes végrehajtásával érhető el.”
  • 9. dodó 2011. május 20. 17:57
    „"Megint 300 millió forint plusztámogatás a cigányoknak - Mire is? :: 2011, május 20 - 14:55

    Megállapodás született a magyar kormány és az Országos Roma Önkormányzat között. A lényeg természetesen megint a stafírozás és a számlálatlan adományozás. Még mindig van lejjebb?
    A megállapodás két lényeges pontját változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük.
    "14. Magyarország Kormánya a nemzetközi szervezetekkel, továbbá az Európai Unió intézményeivel, különösen az Európai Bizottsággal történő, a roma felzárkózást érintő kérdésekben folytatott tárgyalások előtt álláspontja kialakítása során egyeztet az ORÖ-vel. A társadalmi felzárkózást segítő szempontok érvényesítése érdekében az ORÖ legalább 1 fő állandó egyetértési joggal rendelkező képviselőt jelölhet meg, aki - amennyiben ennek lehetősége adott - részt vesz a döntéshozatali folyamatban, a nemzetközi és EU-s egyeztetési mechanizmusokban.
    15. A Kormány vállalja, hogy az ORÖ korábbi vezetésének (előző megnevezésén Országos Cigány Önkormányzat - OCÖ) felelőtlen gazdálkodása következtében ellehetetlenült kisebbségi önkormányzati tevékenység támogatására 2011 első félévében egyedi kormánydöntéssel 300 millió Ft-ot biztosít."

    Értik ezt? Itt tartunk! 280 milló forint támogatáson múlt, hogy néhány nappal ezelőtt Heves megye csődbe ment! 300 millió forintból egy tucat magyar falu tisztességesen gazdálkodó önkormányzatát lehetne konszoldálni, biztosítani a kisiskolák, orvosi rendelők, hivataljaik működését.
    300 millió forintból vidéken 50 (!) kilométer kiváló minőségű út építhető. 300 millió forintból 15 háziorvosi rendelő vásárolhatna EKG berendezést, amivel időben diagnosztizálhatók a szívbetegtségek.
    Hosszasan sorolhatnánk, mi mindenre lenne elég 300 millió forint és mennyi dolog van, ahol ez a pénz most égetően hiányzik.

    Nem. A fő kérdés a cigány önkormányzat. És miért? Mert a Kolompár Orbán vezette jogelődje, az OCÖ gazdálkodásában ekkora hiány keletkezett. Kolompár meg ugye, szabadlábon jár-kel, osztja az észt, az emberi jogok élharcosa és megmondja nekünk, tisztességes embereknek, milyen félelmetesek, kizsákmányolók és riadalmat keltők vagyunk."

    Mondd meg nekem jó Kolompárom, hová tüntettetek el te, meg a megélhetési kisebbségi cimboráid 300 millió forintot? Még van bőr a képeteken nyavajogni?

    Van. Persze, hogy van, hiszen a forradalmi kormány kiállít egy új számlát és folyhat tovább a szabadrablás... bocsánat, romaintegráció.”
  • 8. félnótás 2011. május 20. 17:46
    „...a pénzeszköz elosztását pedig Farkas Flóriánra bízzák.
    Majd megint lesz eljárási kegyelem, Mr Toll ezt hamarabb aláírja majd mint az évekkel előbbit.”
  • 7. bánki 2011. május 20. 15:26
    „Ez fájt !

    A munka nemesit !”
  • 6. sámson64 2011. május 20. 15:11
    „Egyértelműen ezeket szegény barna bőrűeket kell felhozni,illetve csak kéne.Mert ezektől várja a szavazatok többségét a következő választásra.Inkább mint a rendőröket,tűzoltókat támogassa,pedig ezek esetleg megvédenék,,na a romák nem védik meg az tuti.
    De amúgy nagyon viccesnek tartom,hogy a ennyi cigány elmenne dolgozni.HAHA”
  • 5. kiokushyn 2011. május 20. 12:55
    „Fel vagyok háborodva!A többit meg nem írom le, mert úgy is moderálásra kerülne.”
  • 4. dodó 2011. május 20. 12:15
    „Egy elkeseredett kazincbarcikai szülő arról tájékoztatta a ...hu szerkesztőségét, hogy miközben az ő gimnáziumukat bezárják, addig a cigánygyerekek laptopot és magas (25 ezer forintos) plusz ösztöndíjat kapnak azért, mert egyáltalán iskolába járnak.”
  • 3. dodó 2011. május 20. 12:04
    „Elveszik a rendvédelmisek korkedvezményes nyugdíját, felülvizsgálják a rokkantakat, jogszabálysértő jogszabályokat hoznak polgárőrök, csendőrök ellen, de megvizsgálták-e már, hogy a munkanélküli cigány tényleg nem talál-e munkát? Valóban rászorult-e, vagy csak a ,,szerzett" jövedelmének nincs nyoma?

    Orbán undorító és nagyon veszélyes ötlete, mely szerint a gyerekek után szavazatot kell adni a szülőknek, úgy tűnt, elvérzett. Erre most előkerült egy ,,népesedési tanácsadó" természetesen Amerikából (New York-ból dr. Demény Pál), aki úgy vezette fel ezt a kérdést a Duna TV-ben, hogy nem a szülőknek kell plusz szavazati jogot adni a gyermekek száma után, hanem alanyi joggá kell tenni a szavazati jogot. Azaz születésétől fogva meg kell illessen mindenkit úgy, hogy a gyerek nagykorúságáig a szülője, neadjisten gondozója, gyámja gyakorolhassa helyette. Ez alapján minden állami gondozott után az intézményvezető adná le voksát. És ki választja az intézményvezetőt? Az aktuális politikai ,,elit".

    Ezen ,,ötlet", terv megvalósítása esetén a cigányság politikai értéke - amely így is olyan jelentős volt, hogy nem tudunk szabadulni az MSZP-től és a Fidesztől - meghatványozódna: egy átlagos cigány család egy átlagos magyar családnál minimum hatszor többet érne a választásokon, ami alapján egyértelmű, hogy a politika - azért, hogy hatalmon maradjon - ismét nem a magyarság érdekeit fogja szem előtt tartani, már ígérni sem nekünk fog.”
  • 2. szatyi 2011. május 20. 11:22
    „Ne tessék riogatni a diszkrimináltakat!”
  • 1. StencilAtya 2011. május 20. 11:18
    „ebből a cikkből is kitűnik, hogy szegínyeket mennyi negatív diszkrimináció éri.

    és a magyarokkal mi lesz orsós viktor? dögöljünk meg, mi?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénteken jégeső lehet, hétvégén strandidő lesz

A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 fok körül várható, késő estére 16, 22 fok közé hűl a levegő. Tovább olvasom