Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

213-mal mértek be egy teherautót

213 kilométeres óránkénti sebességgel mért be a traffipax egy kisteherautót az M1-es autópályán még október közepén. Az autó tulajdonosa azonban azt állítja, hogy a kocsija képtelen ekkora sebességre, eddig maximum 160-nal tudott vele menni.
A teherautó éppen Münchenből tartott haza felé, amikor Bicskénél bemérték. Sofőrje azt állítja, a dobozos kisteherautó nem képes ilyen sebességre. A férfi azt monda, hogy Lengyelországban az autópályán már kipróbálta és 162 kilométer / órával tudott menni.

Egy kecskeméti szakszervizben először el sem hitték, hogy a jármű valóban annyival tudott menni, mint amennyit a rendőrök állítanak. Gergelyfi Gergely, márkaképviselet vezető abszolút kizártnak tartja ezt. Mint mondta, gyakorlatilag nincs esély, hogy egy ilyen autó 213 kilométer / órával menjen, maximum szakadékban zuhanva, erős hátszéllel.

A bírságot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szabta ki. R. Szabó Ágnes szóvivő hétfőn késő délután annyit közölt: a közigazgatási hatósági alosztály visszavonja az ügyben hozott, és bírságot megállapító határozatot, egyúttal megszüntetik az ügyben az eljárást.

Az Országos Rendőr-főkapitányságnál nem tudnak arról, hogy hibásak lennének a traffipaxok. A szerkezetet üzemeltető cég is csak annyit mondott: meghibásodásról ők sem tudnak. A sofőrt 300 ezer forintra büntette a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

Olvasóink írták

  • 12. vakarimacska 2008. december 12. 12:24
    „Évente, kétévente hitelesítik?!
    Spéci műszerekkel dolgozom, ezeket naponta, de van, hogy naponta többször is kalibrálni kell, merthogy mobil a kicsike, és nem mindegy, hogy mennyit zötyköljük, meg milyen környezetben használjuk. Elő is fordulnak néhány %-os (0,05-2,8%) pontatlanságok. Ezeket korrigálni kell. Elképzelhetetlen számomra, évek alatt mekkora pontatlanság jönne össze. Ezek úgy tűnik hídmérleggel mérték a parizert, majd kiszámlázták még a disznószállító kamiont is. Félelmetes. Tisztelem a törvényeket, de valaki most már megvédhetne a törvény nevében kontárkodóktól!”
  • 11. Zs 2008. december 10. 10:59
    „Bajirem
    De mit várunk egy Drazsé - Kondorosi brigádtól...”
  • 10. Bajirem 2008. december 09. 19:25
    „Sajnos igaz lehet a sztori,mert a mi nyergesvontatónkat is lefényképezte a bicskei telepített trafi.A képen csak a pót rendszáma látszik, meg az,hogy 174 km/h.A sebességhatároló miatt max.90 lehet,de a tahocgrafon is csak 87 km/h látszik.Mind a két műszer hitelesített,jegyzőkönyves.De a zsaruknak ez kevés:130 ezer a bünti.”
  • 9. bandi777 2008. december 09. 09:46
    „Nagy valószínűséggel a takarásban ( nem teljesen látszódó) autót mérte be a műszer. Ki kell kérni a fényképet és ha ezen nem látszik semmi azután lehet reklamálni. A szóbanforgó tgk. megtuningolt változatai kb. 190 km/h maximális sebességre képes. Az újjab típusa az megközelítőleg 200-210 km/h közötti végsebességre képes. De ebben a sebességtartományban már elég kockázatos az autóval közlekedni a stabilitás és a mérete miatt, de lehetséges!”
  • 8. joy 2008. december 09. 09:45
    „[7]!
    Ez sztem is előfordulhat, hogy mire a fotó kattan, már csak a megelőzött jármű látszik a fotón, az előző, bemért sebességével!
    On-line számítógépes folyamatokban is sok a hasonló "egyidejűségi hiba"!”
  • 7. hawaiiklub 2008. december 09. 08:59
    „Néha hallani olyan történeteket, hogy valaki helyett azt az autóst mérik be, aki éppen előzi őt.... A felvétel meg nem az előző autósról készül... Persze lehet hogy ezek csak városi legendák. De akár az is történhetett, hogy ment a kisteherautó a külső sávban max. 160nal, egy másik autó pedig a belsőben 213mal, és felvétel valamiért a kisteherautóról készült.
    Ki látott már kisteherautót 200 felett menni? :D Jó hogy nem egy Trabantosnak küldték a csekket :D”
  • 6. klj_54 2008. december 09. 00:27
    „2. hozzászólás tüsök 2008.12.08. 20:33

    Látom igen tájékozott vagy az "F" sávú radarok működése terén.zony a tévedés lehetősége adott!
    Erről azt a rendőrt kérdezd, akit Angliában majdnem Vaverickkel lőttek ki:)

    A repülőgép éles fegyverzet miatt teljes elhárítási üzemmódba volt. A sebességmérő radart célra irányító radarnak ismerte fel. Ha a pilóta nincs észnél, egyel kevesebb a zsaru + radar!:)

    Bizony, a "magas szintű technika" is képes tévedni!”
  • 5. atomboy 2008. december 09. 00:20
    „http://www.youtube.com/watch?v=rmNGFvjgDjs
    En csak ezt tudom elkepzelni.”
  • 4. FaciaNegra 2008. december 08. 23:35
    „Trafipax????

    Itt, Nemetben egy trafipax lefenykepezett egy gyalogost, aki setalt a 30 km/h-as övezetben.
    A kepen lathato eredmeny, a gyalogos 90 km/h-val ment!!!!!!!

    Ez nem vicc, igy volt!!!!”
  • 3. atomboy 2008. december 08. 23:01
    „Milyen marka es tipus volt a teherauto?”
  • 2. tüsök 2008. december 08. 20:33
    „Szerintem a sofőr mindenkép jóval túllépte a megengedett sebességet,ennyit nem téved a trafipax.”
  • 1. vadlab 2008. december 08. 20:10
    „Az lenne az igazi, ha a traffipaxok üzemeltetőinél az OMH (Országos Mérésügyi Hivatal) hitelességét bizonyitó papirja is meglenne! Biztos hogy mindegyik hiteles? Ezek után erősen megkérdőjelezhető!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halált is okozhat a karácsonyi ajándék

Úszógyertya hungarocellből, hőre olvadó hajszárító - csak pár példa az idén betiltott árukból. A… Tovább olvasom