Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

220 ezer félévente: ez a tandíj lélektani határa

A középiskolás diákoknak fele vállalná önként a költségtérítéses képzéssel járó anyagi terheket, a képzésükre szánt összegnek azonban konkrét felső határt húznak - derül ki a Felvételi Információs Szolgálat felméréséből.
Az összes megkérdezett (23 682 diák) közel 70 százaléka 220 000 forintnál semmiképpen sem költene többet félévente tanulmányaira. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) országos kutatásában ez volt a legkisebb választható összeg, amely megegyezik a magyarországi felsőoktatási intézmények költségtérítésének átlagával.

A művészeti képzésekre jelentkezők 71 százaléka ennél a legkisebb összegnél húzta meg a határt, míg a jogi pályára készülők kevésbé árérzékenyek, hiszen 46 százalékuk többet is áldozna taníttatására. Összességében az agrár, a jogi és az orvosi pályára készülők költenének a legtöbbet felsőoktatási tanulmányaikra, a lehető legkevesebbet pedig a bölcsész, a természettudományi és az egészségügyi érdeklődésűek.

Arról, hogy a fizetendő összegért milyen ellenszolgáltatásokat várnak a diákok, konkrét szempontrendszer állapítható meg. A legfontosabb szempont az európai színvonalú oktatási környezet, melyet a sorrendben az oktatók elismertsége követ, a költségtérítés mértéke pedig csupán a nyolcadik helyre szorul.

A határozott elvárások ellenére kevesen igazodnak el a magyar felsőoktatás rendszerében. A diákok háromnegyede a kérdőív kérdésére nem tudott megfelelő választ adni, mert nem tudott különbséget tenni a bachelor és master képzések között. Annak tudatában, még meglepőbb ez az adat, hogy 2006 szeptemberétől minden felsőoktatási hallgató ebben a rendszerben tanul tovább.

Kattintson a képre!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sérültek és egészségesek színpadon

Harmadik produkcióját mutatta be a hétvégén a Komédiás Magyar Integrált Színház Kőszegen. A… Tovább olvasom