Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

250 ezer forint lenne a minimálbér

Ha EU-s szintre emelnék a minimálbért, akkor itthon is meghaladná a negyedmillió forintot havonta. Az ILO egységesítené az unióban a minimálbért, ám a magyar szakértő szerint ez lehetetlen, csak az elvrendszert hozhatnák összhangba.
Európa sok országában nincs központilag meghatározott minimálbér, ezért fölmerült egy egységes EU-s bérminimumszint gondolata - derül ki Daniel Vaughan-Whitehead, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Munkafeltételek és munkavállalók programjának tagjával készített interjúból.

Franciaországban például 1321, Ausztriában pedig 1000 euró a minimálbér. Ha az unió a régebbi tagországok bérszínvonalához igazodó minimálbért állapítana meg, akkor a magyar minimálbér legalább 250 ezer forint lenne.

Az európai minimálbér mértéke nem lehet egységes, ugyanis már a régi tagállamok bérminimumai között is nagyon nagy kölönbségek vannak. Inkább csak az elvrendszer egységesítése történhet meg, az elvek kidolgozása, mint az Európai Szociális Charta esetében - mondta Hanti Erzsébet munkaügyi szakértő.

A szakértő szerint az egységesítést az is gátolná, hogy ahol már a szakszervezetek kiharcoltak egy magasabb összeget, biztosan nem hagynák, hogy az unió azt lecsökkentse.

"Magyarországon jelenleg az átlagkereset sem éri el az unió néhány országának minimálbérét, tehát egyáltatlán nem reális ezen gondolkodni" - tette hozzá Hanti Erzsébet.

Ma 20 tagállamban van minimálbér

A minimálbér újra az uniós szakpolitika hangsúlyos része lehet az EU-bővítés és a migrációs áramlatok felerősödése miatt. Jelentősen megnőtt azoknak a munkavállalóknak a száma, akik elvállalják az olcsóbb munkabérérrel és munkabiztonsági kockázatokkal járó állásokat. A héten az ILO konferenciáján Brüsszelben felülvizsgálják az európai minimálbér kérdését és az alacsony keresetű munkavállalók életkörülményeit.

Daniel Vaughan-Whitehead emlékeztetett: míg az ezredforduló nagy bővítései előtt a 15 EU-tagállamból csak 9-nek volt meghatározott minimálbérkvótája, ez a szám az új államok csatlakozásával 75 százalékosra nőtt. Ez voltaképpen a 2000 és 2008 között követett politikának a gyümölcse, az akkori 10 tagállamból 9 vezette be a minimálbért, hogy felélénkítsék az olcsó munkaerőpiacot.

A közös minimálbér-politika Vaughan-Whitehead szerint sem túl reális lehetőség, de néhány alapvető elv közös meghatározása sokat lendíthet az olcsóbb munkaerő-piaci szereplők helyzetén. A válság hatása miatt a minimálbérek feltehetően nem fognak nőni, de jelentős szerepük volt és lesz a munkaerőpiac kevésbé szerencsés végén dolgozók védelmében, akiknek a száma pont a válság következtében feltételezhetően nőni fog.

80 ezer forintra emelnék

Hanti Erzsébet szerint azt az EU-ban már bevett elvet kellene elérni, hogy a minimálbér az átlagkereset 60 százaléka legyen, azaz 2008 első nyolc hónapjának 195 500 forintos átlagbérével számolva 117 300 forint (a KSH adatai szerint).

A magyar munkavállalói oldal azonban a minimálbért csak 80 ezer forintra emelné az idei 69,5 ezer forintról, ám a válság miatt ennek a követelésnek a kormányzat - s természetesen a munkaadók sem látják a realitását.

Olvasóink írták

42 hozzászólás
  • 42. közalkalmazott 2008. november 06. 12:47
    „Csupán csatlakozni tudok azon vélekedésekhez, hogy néhányan igencsak jól kereshetnek ebben az országban.
    Csak a magam nevében. A 2006 végén tb-vel ténylegesen 5%-al csökkentett táblabérem leküzdötte magát 70eFt nettó alá és most úgy nyalja alulról a nettó 80-at, hogy hozzácsapták a 13. havit:(
    Persze ne rinyáljak, hiszen bizonyára még pályakezdőnek számítok a 24 év munkaviszonyommal, primitívnek az emeltszintű értlenségimmel (meg egy halom továbbképzéssel). Különben is van munkám, sőt 13.havim is volt még ez évben, mégha beépítve is. Most vagy szoktatom magam ahhoz, hogy januártól ismét 6-tal kezdődik a bérjegyzékemben lévő ötszámjegyű, vagy elmegyek segélyre.
    Hány millió koldus országa is ez?
    És egyáltalán miért kell mesterségesen a minimális megélhetés szintjén tartani ezt a népet? Netán kinek is jó ez?
    Számtalan kérdés, aminek megválaszolása, félek, már a szerkesztőség által említett uszítás kategóriába esne.”
  • 41. Bánáthy Judit 2008. november 06. 09:06
    „"Szeretnék" én minimálbért kapni! De "sajnos" Szakmai minimálbért kapok, így lecsúszok mindenféle segélyről, ami kisfiam után JÁRNA! Így, hogy "több" a pénzem, kb/minimum 100-120e Ft-tal kevesebb jut évente, mintha alacsonyabb lenne a fizetésem!
    Hiába volt R a dédnagymamám, édesapám német- sváb, így rajtam már nem látszik!”
  • 40. VoxHumana 2008. november 05. 05:39
    „Már megint "hol van az Egyenlő Mérce"?!? Miért csak a politikusok téphetik folyton a szájukat azon, hogy ők mennyivel le vannak maradva a "nyugati" fizetésektől? Akik véres verejtékkel összeadózzák az általuk csak felelőtlenül elherdált, egymás ragadós kezéhez átjátszott, országból kisíbolt milliárdokat, miért nem érdemlik meg ugyanazt a kategóriájú értékelésmódot?!? Ki mondja, hogy ők egy különb embercsoporthoz tartoznának? Egy ilyen mesterségesen szétzüllesztett, eladósított, inproduktívvá nyomorított ország-ga(rá)zdaság "megalkotása" fejében?!? MELYIKÜK TENNÉ MEG UGYANEZT A SAJÁT CSALÁDJÁVAL?!?!???? Egy felelősségteljes politikusnak a Hazája is éppoly fontos, mint a Családja - lásd a magyar történelem nagyjai közül gróf Széchenyi Istvánt, Szemere Bertalant, stb!!! A jópélda és a jó erkülcs miért nem olyan ragadós, mint a sunyi korrupció és a tudatos rombolás?!?”
  • 39. VBK 2008. november 03. 17:19
    „A napokban kiszámoltattam az egyik állásközvetítő honlapon, hogy a családtagjaim bére MO átlagban mennyit ér: az eredmény az itthoni országos átlaghoz képest is csak 64% !!!!!
    Az unokatestvérem Münchenben lakik - ő teljes munkaidőben, a felesége napi 6 órában dolgozik- három gyereket magániskolába járatnak..., 5 év alatt saját lakást vettek maguknak, teljeskörű eü.ellátást tudnak fizetni a biztosítókon keresztül ( az ellátás is olyan) , évente min.2 hétre az Adria mellé + 2 hétre haza jönnek nyaralni. Itthonról szinte soha semmit nem visznek egy kis hazai kolbászon kívül, mert itthon minden drágább.
    8-ad bérből sokkal többet fizetünk mindenért,- de mindenki nem mehet világgá !? vagy mégis !?”
  • 38. gabianya... 2008. november 01. 19:23
    „Sajnos maradunk a béka segge alatt mint eddig:”
  • 37. rabszolga 2008. november 01. 16:16
    „Szerintem nem kell félteni a munkaadókat! Kibírnák ők fizetni most is ezt az összeget csak nyavajognak, hogy mennyi a teher rajtuk. De érdekes módon telik nekik évente 2szer luxusnyaralásra kétévente 8-10 milliós autókra (tisztelet a kivételnek).De miből vajon? Abból,hogy 60ezer Ft.ért dolgoztatják az embereket,bejelentés nélkűl,áthágnak minden munkavédelmi szabályzatot.A kisvállalkozók jelentős többségére hasonlók a jallemzők.Emeljék is a minimál bért!!!”
  • 36. Kolompár Rómeó barátja 2008. november 01. 15:14
    „sajnos a munkabér közterhei jelentik a legnagyobb veszélyt a munkaadóknak, mint ahogy páran jeleztétek.

    @Badman (28.)-hoz:
    lehet, hogy Viktor sem lenne jó fej, de az vitathatatlan, hogy ő legalább próbálkozott VÉDENI a belső piacot a külsőtől... Szted most mi van? Nézz körül, hány ismerősöd dolgozik MAGYAR cégnél, MAGYAR tulajdonosnál
    És igenis ezt 2002 óta cseszték el. Hivatalos forras:
    www.akk.hu
    (merthogy ilyenünk is van: adósságkezelő központ.
    Légyszi hasonlítsd össze a táblázatokat, mennyivel növekedett a külföldi tőke aránya és befolyása)

    A többi néma csend...

    A t. újságírónak meg üzenném, hogy esetleg a mostani "új"-EU-tagokkal is hasonlíttassék össze a minimálbér, valószínűleg nem vagyunk Franciaország vagy Németország életszínvonalán, de mi lenne mondjuk Szlovéniával, vagy Lengyelországgal? Hihetetlen módon hasonló béreket kapnánk, mint itt...”
  • 35. flexsnake 2008. november 01. 13:04
    „Nem 250E a minimálbér?Akkor engem becsaptak :D Most Eu vagy nem EU, ne elveket meg törvényeket vegenek át hanem basszák vel minimum 100ra a minimálbért.”
  • 34. nagypappa 2008. november 01. 04:57
    „Csak azt felejtik ki, hogy a megállapított minimálbért az esetek nagy részében a vállalkozókkal fizettetik meg. Annak közterheivel együtt. Azzal a vállalkozóval, aki próbál becsületesen adózni, járulékot fizetni?
    Lassan azoknak is komoly anyagi gondjai lesznek.
    A fiatalok elmennek nyugatra dolgozni, a több bér, jobb megélhetés miatt? Jól teszik. A szomorú, hogy akik elmennek a jó szakemberek, agilisek, szorgalmasak. A szüleik és így a mi, ( az állam) pénzén lettek kitaníttatva. Ennek a gyümölcsét egy másik ország élvezi.
    Szerintem a szociális kiadások és fizetések közt kellene nagyobb különbséget tenni. Ne érje meg munkanélkülinek lenni.
    Németországban ezer EUR a munkanélküli segély, a rendőr meg keres 1.500 EUR-t. Azzal a különbséggel, hogy a munkanélkülit, mint semmirekellőt lenézik, kivetik az emberek. Az már csak hab a tortán, hogy ott nincs hajléktalan, az állam saját pénzén finanszírozza ezek közterheit.
    Az árak...
    Nevetséges lenne, de inkább siralmas. Ausztriában, Németországban olcsóbban lehet vásárolni mint Magyarországon.
    A Szegedi Pick szalámit kinn láttam 19.99 EUR áron. Tessék mondani itt menni?
    ( Hozzáteszem, Romániában a multiknál szintén a magyarországi árak 20%-val drágább minden.)”
  • 33. asd 2008. november 01. 00:54
    „Ezt a néhány kibaszott magas Statisztika romboló fizetést kéne 1-2 nullával lemeszelni”
  • 32. Adelskrone 2008. október 31. 21:25
    „1,69+1,50 (betet,de azt visszakapod)=3,19

    Adelskrone Pils

    Nem is rossz, most is azt iszom!”
  • 31. Kolompár Rómeó 2008. október 31. 20:31
    „15. hozzászólás Jo Bacsi 2008.10.31. 17:13:

    Itt csak a szolgáltatás drágább kicsit, mint otthon. A kaja is SOKKAL olcsóbb. 1.69 EUR a 6üveges söröscsomag :)
    De hát a németek szegények, csak ennyire fussa...”
  • 30. te gonosz rade 2008. október 31. 20:30
    „Te nem vagy normális rade !Saját fajtád ellen uszítsz ! Aki nem veled,azt felkötni,az nem tiszta árja !Még te nevezed magad magyarnak ?
    Alja nép vagy !Valószínű,te vagy a maci52,több színben.
    Legalább arra lennél tekintettel,hogy gyerekek is olvassák a förmedvényed. Hol vannak a moderátorok ?
    Aztán csodálkozunk,hogy egyik gyerek a másikat agyonüti,és egyre agresszívebbek.”
  • 29. rde 2008. október 31. 19:45
    „Ébredj magyar ébredj mert holnap már késő lesz. Vedd sorsod kezedbe kaszával kapával, de vedd a kezedbe sorsod magyar.
    Tudom magyar későn érő ember vagy de tudom , hogy egyszer felébredsz és látod magad körül a zsivajt a sok felkoncolt embert.
    Rádöbbensz arra, hogy későn és korábban kellett volna kaszát kapát,
    fognod kezedbe hogy a gyarló vörös festéket eltüntesd.”
  • 28. Nyugdijas 80felé 2008. október 31. 18:46
    „.Beszélhetünk 250 ehuf minimál bérről.Értelmetlen!Nemtudom,hogy a KSH hogyan szondázta az embereket,milyen rétegekből? Mert meglehet kérdezni olyanokat akiknek500e ft a kersetük de olyanokat is akiknek 3millió a havi fizetésük,de nem kérezzük meg azt a többséget akik70, 80 ezret keresnek bruttó, vagy megkérdezünk egy párat,nehogy szóérje a ház elejét.Az ország dolgozóinak fele ebbe a kategóriába tartzik!!! Lehet termelni, ritka kivételtől eltekintve, nemtudja a termelő olyan áron értékesíteni a termékét, hogy a bért a 250e ft-ot és a járúlékokat befizetve, biztosítani tudja azt pénzügyi hátteret. Azért nem mert nincs az embereknek pénzük,hogy megvásárolják a terméket vagy a szolgáltatást. Vannak természetesen, a fent említett elit.
    Mindig voltak rabszolgatartók és rabszolgák, Földesurak és cselédek, gazdagok és szegények Ez így van, mióta Világ a Világ!!! A gazdagok köré kell csomó szegény akik dolgoznak nekik”
  • 27. mica 2008. október 31. 18:34
    „Istenem már 15000 ezer is jó lenne de micsak kácsinkózunk mint a zsido az üres boltban ezis jólenne meg az is de én amondo ha vagyok ha ök kitudták harcolni mi mért ülünk a següknkön hát sztrájkoljúnk szépen nem csumyán csak le állunk és kész . csatlakozni kelletvolna a vasutasokhoz na akkor lenecsak roty a kormánynak”
  • 26. Badman 2008. október 31. 18:28
    „Sztem a fö-fö baj ott van ,hogy az eddigi magyar kormanyok nak fogalmuk sem volt ill van a mai magyar valosagrol.. cyt!!!! "Orsos viktor sem !!!!!!!!!!”
  • 25. r.g. 2008. október 31. 18:27
    „Mielött ugy gondolná némelyik Hozzászóló, hogy a Kánaán csak nyugaton müködik, akkor először össze kellene az itteni kiadásokat is hasonlitani az otthonival.
    10 éve Németországban élek, igy látom, hogy az a 1000.-Euró, amit megkeres az ember, az mire is elég. Csak 1-2 példa: mivel itt az emberek nagy része albérletben él, igy már csak azért havonta minimum 500 Eurót át kell utalni a bérlőjének. És itt még csak egy 2 szobás lakásról beszélek. Ha van egy adott család, ahol legalább 2 gyerek van, ott már kell egy 3-4 szobás lakás. Ezt itt a mi környékünkön (Stuttgart) 1000 Euron alatt nem usszák meg.
    Azok akik azt hiszik, hogy milyen jó a nyugati államoknak, talán először tájékozódni kellene. Talán van Magyarországon is ARD vagy ZDF tévé csatorna, ott nagyon jó hireket szoktak leadni, hogy mennyire megy az életszinvonal lefelé Németországban.

    Majdnem az összes gyárát kitelepitette már a saját országából. Ugy tudom, hogy most lett egy szerződés a Mercedesszel is aláirva. Azok a munkahelyek, amik Kecskeméten fognak lenni, azokat mind az itteni dolgozoktól vették el.

    Nem tartom jónak ezeket az összehasonlitásokat, mivel itt is rohamosan növekszik a szegénység. Lehet, hogy furcsán hangzik, de igy van.

    Köszönöm, hogy elolvasták hozzászólásomat!”
  • 24. 01234 2008. október 31. 18:25
    „Álom, álom, édes álom!
    Gondlom nemcsak a minimálbérek emelése lenne fontos, ha ez elmarad, leértékelődik a tudás a tapasztalat és minden ember, aki nem minimál bérért dolgozik.Reális énkép mindenkinek jó lenne, de azt is szép lenne, ha érezném, hogy szükség van rám, annak ellenére, hogy nem minimál béréért dolfdolgozhatok, s remélem a jövőben is tehetem!”
  • 23. Gulyás Gy. 2008. október 31. 18:25
    „Szégyen-gyalázat,hogy gyurcsányi Ur kijelentése: mindenkori jutalmak blokkolása! Inkább az ilyen nagyhatalmu uraktol kéne elvenni a többletet, hiszen a mi verejtékünkböl nevelkedtek és lettek nagy urak.Tisztelet a kivételnek de legtöbbje belölünk él.Az ilyenek a mellényzsebükböl kifizetik a rezsit és szarnak a nyugdijasokra!!!”
42 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázrobbanás Pécsett: száz lakást és egy óvodát ürítettek ki

Kiürítettek körülbeül száz lakást és egy óvodát is pénteken délelőtt Pécsett, ahol egy társasházban… Tovább olvasom