Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

315: újabb történelmi mélyponton a forint!

Ismét történelmi mélypontra zuhant a forint. Csütörtök délután 315 forintnál is többe került az euró, míg a svájci frankért több mint 214 forintot kértek a bankközi devizapiacon. A Budapesti Értéktőzsde ötéves, míg az OTP Bank részvényei 13 éves mélypontra süllyedtek csütörtökön.
A magyar deviza csütörtök délutánra újabb történelmi mélypontra zuhant a vezető nyugati devizákkal szemben. Csütörtök délután 315,5 forintot adtak egy euróért, míg a svájci frank árfolyama 214,24 forint volt. A forint a nap folyamán együtt gyengült a régió devizáival, ám az elemzők péntekre némi javulást várnak.

Az OTP részvényei 13 éve nem értek olyan keveset, mint a Budapesti Értéktőzsde csütörtöki kereskedési napján. A bank papírjai 1355 forintot értek a csütörtöki záráskor, ez 8,87 százalékos gyengülést jelent a szerdai záróárhoz képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440 ponttal, vagyis 4,4 százalékkal zárt gyengébben a szerdai záróértékhez képest. Az összes részvény veszített értékéből a nap folyamán.

Olvasóink írták

  • 12. achilleus 2009. március 06. 08:27
    „"Csak egy dolgot kérek a magyar devizahitelesek milliós tábora nevében a kormányfőtől és a jegybankelnöktől: mandátumuk lejártáig végezzék csendben a munkájukat, és többet ne szólaljanak meg. Minden egyes kiejtett szó, amit eddig a válságkezelésnek szenteltek, súlyos anyagi károkat okozott az eladósodott embereknek. Ne legyen több interjú, külföldi körút, nagy ívű beszéd, évek múlva meghozandó intézkedések bejelentése, mert a következmények lassan visszafordíthatatlanok lesznek.

    (...) Körülbelül annyit ér ez az ötlet, mint amennyit azok az eleve kivitelezhetetlen elképzelések, amikkel Brüsszelben Gyurcsány Ferenc házalt. A miniszterelnök nem ért el semmi mást, csak azt, hogy ismét tartósan a nemzetközi sajtó címoldalára kerültünk. Egy pörgő-forgó bohócon nevet most az egész világ, aki szégyenbe hozza azt az országot, amelyikben miniszterelnöknek választották. Ez a paprikajancsi, bár senki sem kérte rá, az egész kelet-közép-európai régió nevében szónokolt, amivel okot szolgáltatott arra, hogy az érintettek kikérjék maguknak: helyettük ne könyörögjön segélyért a lecsúszó Magyarország. Tartsa meg ezt a jó szokást magának, térdepeljen egyedül mások küszöbe előtt, s ha már úgy döntött, hogy hosszú évekre, vagy akár évtizedekre is lejáratja magát, ne rántsa ebbe bele a nemzeti önállóságukra sokkal érzékenyebb szomszédos államokat. Ehhez kellene csatlakozni, és figyelmeztetni a nemzetközi közvéleményt: azt az embert, aki Magyarország miniszterelnökének nevezi magát, nevetséges ötleteivel fellármáz mindenkit, és lassan már az egész világ segítségét kéri, egy pillanatig se vegyék komolyan, mert nem a mi nevünkben beszél.
    (Nánási Tamás, Magyar Nemzet)”
  • 11. achilleus 2009. március 06. 08:06
    „8. hozzászólás pille 2009.03.05. 22:06
    Kedves Pille, a lehetőség mindenki számára adott.
    http://www.portfoliofinancial.hu/
    9. hozzászólás efje 2009.03.06. 01:53
    Nem a struccpolitika, illetve a Fletóban való vakbizalom a megoldás.
    Sajnos ezek majd megszavazzák nekik a mentelmi jogot. Akaratlanul is bűnpártolókká válnak/váltak.”
  • 10. mackósajt 2009. március 06. 06:43
    „IZLAND EFFEKTUS!Nem lepődnék meg, ha hamarosan 400ft/eur-ról számolnának be, meg bejelentenék az államcsődöt!
    Gyurcsány szerint hibás a Fidesz, a Jobbik, a KDNP, MDF.SZADESZ, AZ ÖSSZES MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR (akik nem értik), Hülye fél (de inkább egész Európa). Csak ő makulátlan, hiszen ő a messiás, a zseni, a géniuszok géniusza, a szuperhős! De nem baj Logaritmus, legalább megnyugodtam, hogy van még Gyurcsányon kívül egy-két elmebeteg, mint Te meg azok az idióták, akik még tapsikolnak! Már kezdtem megijedni, hogy ez az őrült a végén magába fordul! De nem az ilyen Te félék még adják alá a lovat! Szánalmas!
    Logaritmus! Az Angol Fontot Orbán Viktor rántotta le ilyen mélyre! X)”
  • 9. efje 2009. március 06. 01:53
    „Achilleusnak koszonom a peldamutato kitartasat es a tovabbiakban is szamitok ra!”
  • 8. pille 2009. március 05. 22:06
    „Achilleus! Mi van. Öregem ? Most már tudni véled, hogy hol keresd percre pontosan az árfolyamokat? Innen baromni könnyű "okosnak" lenni!No komment!”
  • 7. nyomdasz63 2009. március 05. 21:46
    „Beszélj fletó !”
  • 6. eldorádó 2009. március 05. 20:48
    „csak semmi pánik, lesz ez Karácsonyra 400 Ft is! (EUR)”
  • 5. achilleus 2009. március 05. 19:10
    „Ugyanazok a forintra:
    EUR/HUF
    315,4600 /aktuális/
    növekedés
    03.05./19:02 /dátum, óra, perc/
    306,8200 /nyitó/
    2,8160% /mai változás, most nézem, hogy a font ma erősödött az euróhoz képest!/
    20,47% /Ez pedig az utóbbi 1 év árfolyamváltozása/
    Mellesleg az angol jegybank éppen ma gyakorlatilag 0%-ra csökkentette az alapkamatot!!”
  • 4. achilleus 2009. március 05. 19:01
    „Sajnálatos, hogy egyesek hazudozással töltik meg a hozzászólások rovatot:
    EUR/GBP
    0,8883 /záró/
    állandó
    03.05./18:55 /dátum, óra, perc/
    0,8917 /nyitó/
    -0,3802% /akárhogy nézem, ez nem 40, hanem kerekítve is csak 0,4%/
    15,86% /Ez pedig az utóbbi 1 év árfolyamváltozása/
    Tehát a 2-es hozzászóló hazudik, vagy nem ismeri a % fogalmát.”
  • 3. comet 2009. március 05. 18:57
    „gondolom akik tegnap megtapsolták Fletó előadását azok tudják hogy minek örvendeztek.
    A magyar gazdaság a levegőben lóg, lábak nélkül csügg a felvett hiteleken.
    A leértékelődés 100 milliárd ft-okkal növeli a deviza alapu adósságot anélkül hogy egy dollárnyi hitelt is felvennénk. Fletó csapatát a jelek szerint ez nem zavarja, szépen elvéreztetik az országot.
    Nálunk kormányszinten ezideig mesemondáson kívül semmi sem történt.”
  • 2. Logaritmus 2009. március 05. 18:48
    „Az angol font pedig 40%-ot gyengült az EUR-hoz képest. Gondolom a brit gazdaságot is Gyurcsány rántotta le a HírTV szerint. :)”
  • 1. achilleus 2009. március 05. 18:29
    „Le vagytok maradva ;-)
    161. hozzászólás achilleus 2009.03.05. 17:39
    Devizák
    Név Utolsó érték Vált
    EUR/HUF... 315,2500 8,4300
    USD/HUF... 250,7800 8,1400”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ázsiai befektető a diósgyőri acélműben?

A miskolci polgármester felvette a kapcsolatot néhány Európán kívüli ország nagykövetségével, akik… Tovább olvasom