Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

34 milliárd a megyei munkaügyi központoknak

A megyei munkaügyi központok között az idén 34,3 milliárd forintot oszt el a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete (MAT). A testület tájékoztatója szerint a pénzből eltérő arányban részesednek az egyes megyék.
Borsod-Abaúj-Zemplén például 4,7 milliárdot kap, ebből több mint 55 ezer munkanélküli elhelyezkedését kell majd segíteni. Itt a munkanélküliségi ráta kiemelkedően magas, 18,4 százalék. Ugyanakkor a másik véglet Budapest, ahol a ráta 2,9 százalék. A főváros 1,6 milliárdot kap, s ebből a több mint 22 ezer munkanélkülinek kínálhatnak majd különféle programokat, támogatásokat.

Jelentős, 3,6 milliárd forintos összeggel gazdálkodhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is, de ebből a pénzből körülbelül 41 ezer állástalan munkaerő-piaci lehetőségeit kell majd javítani képzéssel, bértámogatással, közhasznú munkával és más programokkal. Itt is igen magas, több mint 18 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a múlt év végi adatok szerint.

Több megye ugyanakkor csak egymilliárd forint alatti összeghez jut a 34,3 milliárd forintból. Ilyen például Vas, ahol 804 millió forint jut nyolcezer munkanélkülire, vagy Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom, továbbá Zala megye is. A munkanélküliek száma ez utóbbi három megyében tízezer körüli, ugyanakkor a munkanélküliségi ráta jelentősen szóródik (4,9, 6,5, illetve 9,7 százalékos).
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Freier Cecília

Freier Cecíliát, tanító édesapja mellett szintén nagyszerű pedagógiai érzékkel… Tovább olvasom