Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 33°C Még több cikk.

366 nap alatt a Föld körül a Pritchard család

Hogyan telt a vakáció? – ez kiváló téma ősszel az iskolát kezdő gyerekeknek. De ami a Pritchard gyerekekkel történt hosszúra nyúlt vakációjuk alatt, az nem csak a tanáraikat érdekelheti, miközben nem egy, hanem két füzetet is megtöltene, ha fogalmazást kellene írni róla.
Visszaérkezett 60 ezer mérföldes utazásáról a Pritchard család. A két szülő és a három (9, 7 és 5 éves) gyerek 29 országban járt. Rowan, Rhys és Jenna egy évet mulasztott az iskolából, hogy részt vehessen az őrületes vakáción: 36 alkalommal repültek, 47-szer utaztak hajón, 21-szer szálltak vonatra, utaztak helikopteren, kábelautón és riksán is. Ettek szamárhúst és guineai disznót, ültek egy elefánt hátán Srí Lankán, az amazonasi dzsungelben tarantulák és piócák között lépkedtek, láttak bálnákat és teknősöket Galápagos szigetén.

A gyerekek édesanyja, Rachel, a 38 éves marketingkonzultáns magyarázta el, miért döntött úgy a család, hogy egy évre elmenekül a hétköznapokból.

– Úgy szerettünk volna a gyerekeknek mindent megtanítani a világról, hogy közben meg is mutatjuk nekik azt. Úgy éreztük, ez csodálatos lehetőség arra, hogy földrajzot, történelmet, kulturális antropológiát tanítsunk nekik. A gyerekeket könnyű volt szórakoztatni, mert mindenféle elképesztő dolgot láttak. Olyan élményekben volt részük, amelyek életük végéig elkísérik majd őket – mondta az édesanya.

Rachel Pritchard és férje, Joe egy évre felhagyott a munkával, amikor váratlanul nagyobb összeget örököltek. Tavaly augusztusban indultak útnak. Miután az összes látványosságot megnézték az Egyesült Államokban és Kanadában, Dél-Amerikán keresztül Ausztráliába utaztak, aztán Ázsiába mentek. Majd Európát utazták végig, hogy végül visszaérkezzenek landovery-i otthonukba. A 366 napos epikus utazás több mint 50 ezer fontjukba került.

Az apa, a 38 éves Joe Pritchard felelevenítette azt az esetet, amikor épp a dzsungelben sétáltak, és Jenna éleset sikoltott.
– A hasa és a combja teli volt piócákkal. Ez volt az egyetlen pillanat az utazásunk alatt, amikor azt gondoltuk: mit teszünk mi szegény gyerekeinkkel?

Ennél persze voltak kevésbé rémisztő epizódok is, amikor például a gyerekek az inka város, a Machu Picchu tetejéről nézhettek szét hatezer mérföld magasságból a perui Andokban. Izgalmas volt az utazás a transzszibériai expresszen is – Kínától Moszkváig.

A kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban hajnali négy órakor arra ébredtek a kalyibában, ahol megszálltak, hogy a medvék élelmet keresnek. Az útvonalukat magyarázva John Pritchard hozzátette: először New Yorkba utaztak, hogy a gyerekeket a civilizált világból gyengéden szakítsák ki, majd egy karavánautóval átszelték Kanadát az ország egyik szélétől a másikig. Utána pedig Costa Rica következett, az első egzotikus hely.

– Peruban 15 napig voltunk, és akkor azt gondoltam: mért nem spórolunk pénzt azzal, hogy busszal utazunk, ahelyett, hogy repülnénk? És az az út, ami repülővel csupán egy órán át tartott volna, kerekeken közel húsz órát vett igénybe. Ebből tizenhatot azzal töltöttünk, hogy átkeltünk az Andokon, a világ legrettenetesebb hajtűkanyarjain túljutva.

A Pritchard gyerekeknek most egy egészen másfajta kalanddal kell szembenézniük: vissza kell szokniuk a mindennapokba, iskolába kell járniuk, és mindennap meg kell írniuk a házi feladatot. A gyerekek iskolájának igazgatója támogatta a tanulmányi célból való utazást. A
Pritchard házaspár tankönyveket is vitt magával, hogy a gyerekek ne essenek ki a tanulásból. Így a három világjáró diák nem veszített évet, az eredeti osztályával folytathatja az iskolát. Rowan azt mondta, nagyszerű volt az utazás, de nagyon vágyott már arra, hogy visszamehessen az iskolába, és találkozzon a barátaival.

Daily Mail, írta: Luke Salkeld, fordította: Nyemcsok Éva

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyenruhásokra rontott egy férfi Cegléden

Három rendőr is megsérült, amikor rájuk támadt egy teherautó sofőrje péntek délelőtt Cegléden. A… Tovább olvasom