Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 10°C | 24°C Még több cikk.

414 ember elbocsátását tervezik a közmédiában

Összesen 414 embert érintő elbocsátási szándékot jelentett be az illetékes munkaügyi központoknál a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - mondta kedden az alap kommunikációs igazgatója.
Szabó László közölte: az MTVA erről tájékoztatta a közmédia érdekképviseleteit és üzemi tanácsait is hétfőn.

Elmondta: a szakszervezetekkel a bejelentést követő hetedik napon kezdődhetnek meg a tárgyalások az elbocsátásokról, és a megbeszéléseknek legalább 15 napig kell tartaniuk, így az alap mintegy egy hónap múlva közölheti az érintettekkel előzetesen az elbocsátás szándékát.

"Ahogy tavasszal, most ősszel is messzemenőkig be fogjuk tartani a munka törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseit, és arra törekszünk, hogy akár az elbocsátások első körében, most is megállapodásra jussunk az üzemi tanácsokkal és a szakszervezetekkel a csoportos létszámleépítés körülményeiről" - hangsúlyozta Szabó László.

A kommunikációs igazgató arról egyelőre nem adott tájékoztatást, hogy az elbocsátások milyen arányban érintik a közmédia egyes intézményeit vagy az eltérő munkaterületeket. Mint mondta, erről az érdekképviseletekkel lefolytatandó konzultáció után tud beszámolni.

Olvasóink írták

  • 1. Jozsoci 2011. október 19. 16:00
    „Helyükre "megbízható", baráti embereket fognak beállítani. Már most bicskanyitogató a köztévék híradója.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarország kockázatos ország az MSZP szerint

Az ellenzéki párt szerint a 2012-es költségvetés nem szolgálja az ország legfontosabb érdekét, a munkahelyteremtést. Tovább olvasom