Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

445 dolgozójától válhat meg a móri Dräxlmaier Hungária Kft.

Csoportos létszámleépítés keretében 445 dolgozójától készül megválni a móri Dräxlmaier Hungária Kft.
Az autóipari beszállító cég leépítésre vonatkozó szándéknyilatkozata csütörtökön érkezett meg a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központba - közölte az MTI érdeklődésére a központ főigazgató helyettese.

Pákozdi Szabolcsnak még nincsenek konkrét információi a leépítési szándék okairól, feltételezése szerint a vállalkozás azért szándékozik megválni dolgozóitól, mert azok a terméktípusok, amelyeket gyártott kifutóban vannak.

Az Országos Munkástanácsnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a cég hivatalos tájékoztatásában az áll: "a tervezett csoportos létszámleépítés oka, hogy a munkáltató szervezeti átalakításokat kíván végrehajtani, figyelemmel a gazdálkodásban bekövetkezett változásokra".

A vállalkozás ügyvezetőjét csütörtökön nem sikerült elérnie az MTI-nek.

A kft. már a második móri cég, amelyik csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be. A Dräxlmaier kft-vel egy telephelyen működő Flextronics Automotive Mor Kft. júniusban közölte, hogy szándékában áll elbocsátani 337 munkavállalóját, mivel gyártótevékenységét részben Zalaegerszegre, részben kínai gyártóegységébe telepítené át. A móri gyár dolgozóinak a cég zalaegerszegi telephelyén kínálna munkát.

Olvasóink írták

  • 2. Lacas 2010. augusztus 19. 18:53
    „1.Ja! Megszünik 1,5 millió és ők közben teremtenek új 1 milliót.És akkor már csak minusz félmillió lesz a mérleg 4 év mulva”
  • 1. Falcao 2010. augusztus 19. 18:24
    „Semmi baj.A Fidesz 1 millió új munkahelyet teremt 10 éven belül.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bioterméket a magyaroknak csak a 13 százaléka vásárol

Bioterméket minden nyolcadik magyar fogyasztó (13 százalék) szokott vásárolni, míg Európában… Tovább olvasom