Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

50 ezer milliárd forintra becsülik az ország vagyonát

Még idén elkészül a teljes állami vagyon- és értékleltár - mondta Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a Népszavának.
Az intézményes privatizáció lezárultával az állami vagyon könyv szerinti értéke valamivel több mint 10 ezer milliárd forint, de a valós érték becslések szerint meghaladhatja az 50 ezer milliárd forintot is. Eddig - Tátrai szerint - olyan vagyontárgyakat adtak el, amelyeknél gazdaságilag hasznosabb volt az államnak, ha megszabadul tőlük.

Tátrai Miklós szerint mostantól a fő feladat a megmaradt vagyon hatékony működtetése, hasznosítása, és csak akkor értékesítenek, ha üzleti szempontból is megéri. A vagyon fő részét mintegy félezer cégben lévő kisebb-nagyobb tulajdonrész, kétmillió hektár termőföld és erdő, több tízezer ingatlan, sok millió darabnyi ingóság, nyolcezer kilométer vasúti sín, több mint harmincezer kilométer közút alkotja, de ezt számos kisebb vagyoncsoport egészíti ki.

Továbbra sem magánosíthatók viszont például az állami tulajdonú védett területek, a műemléki törvényben fölsorolt műemlékek, de nem adhatók el az erdőgazdaságok részvényei, a Magyar Posta, illetve az Magyar Villamos Művekben (MVM) hetvenöt százalék mínusz egy szavazatnyi részvénycsomagja, egyes meghatározó agrárcégek, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), az Államadósság-kezelő Központ vagy éppen a MÁV sem.

A Volán-társaságok privatizációjával kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy a Volánok alulfinanszírozottak, tevékenységük az eddigi módon nem folytatható. Az érintett minisztériumokkal közösen azt vizsgálják, hogyan lehet az adófize­tők számára olcsóbb és jobb minőségű szolgáltatást nyújtani. Ha ennek a munkának a végére értek, akkor dőlhet el a Volán- társaságok sorsa. Elképzelhető, hogy a cég-, illetve a tulajdonosi struktúrán változtatni kell - tette hozzá Tátrai Miklós.

Olvasóink írták

  • 1. jo Bacsi 2008. január 28. 08:36
    „E;nezest a hibaert. Az orszag adossagat.
    Az orszagnak ugyanis nincs vagyona mert el van adosodva teljesen. Mindent adopmanyokbol es ugynevezett palyazatokbol fizet. Ha vagyona lenne akkor nem kerne penzt mindenre az infrastrukturatol a szemet epito telepig mindenre. A farmerokat abbol fizeti ki a gabonaert ugyanakkor a naci APEH mndenkit tonkre tesz ami meg tobb segely kerelemhez vezet.
    Nincstelen az orszag mert el lett herdalva az a kicsi amije volt a rendszer valtozas utan. Ez a gyurcsany egy okor es semmi mas. meg a tobbi alttvaloja is kezdodve a legtobb bekepzelt polgarmesterrel es bandajaval. Hulyek meg egy egyszeru hatarozatot se tudnak hozni mert mindenhez honapok kellenek. koldusok orszaga vagytok”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A dunántúli megyékben okozza a legtöbb gondot a szélvihar

Éjfél óta már 200-szor kérték a tűzoltók segítségét az országban tomboló szélvihar miatt, a legtöbb… Tovább olvasom