Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

50 felett – az állam harcba száll

A tervek szerint év végére a 75 ezer 50 feletti munkanélküliből 12 ezer újra tartósan munkához juthat.

Magyarországon a decemberi adatok szerint 400 ezer regisztrált munkanélküli volt, 75 ezer (18,7 százalék) ötven évnél idősebb. A 2004-es foglalkoztatási törvény, amely idén január 1-jétől lépett hatályba, már számos állami támogatást ad az ötven felettieknek, hogy vonzóvá váljanak a munkáltatók számára, és egyáltalán esélyt kaphassanak a bizonyításra.

A kedvezményeket tovább bővítették, jelentette be Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Az 50 felettiek a jövőben 3 hónapos próbafoglalkoztatáson bizonyíthatják munkaalkalmasságukat.

Kombinált eszközökkel

Az ötven felett járó tartós munkanélküliek után a tavaly elfogadott törvény értelmében a munkáltatók járuléktámogatást igényelhetnek az államtól. Ha a munkaügyi központ járulékátvállalást állapít meg egy munkanélküli esetében, akkor bérére legalább 50, legfeljebb 100 százalékos járulékkedvezményt állapíthatnak meg, legfeljebb egyéves időtartamra.

A megállapított mértékig az állam fizeti a foglalkoztatott munkavállaló után az egészségügyi, a nyugdíjbiztosítási, a munkaadói járulékot és az egészségügyi hozzájárulást. A támogatás maximum havi 90 ezer forintos bruttó fizetés erejéig vehető igénybe. Finanszírozására 2,8 milliárd forintot különítettek el a Munkaerőpiaci Alapból.

„Mindezek a támogatások járnak a fiataloknak és a kismamáknak is, de az idősebb munkavállalók fokozottan hátrányos helyzetét megszüntetendő, létrehoztuk a próbafoglalkoztatás három hónapos intézményét" – mondta el a FigyelőNetnek Csuhaj Judit, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium munkatársa. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a munkáltatók negatív hozzáállása miatt esik kútba egy idősebb ember alkalmazása. A munkaügyi központok hiába ajánlják az ötven felettieket, a vállalatok vezetői tartanak a már hosszabb ideje nem dolgozó, ráadásul alapvetően rugalmatlannak tartott idősebb munkaerőtől.

„Ebben az esetben a vállalatok próbát tehetnek az ötven feletti munkavállalóval, ráérnek három hónap elteltével eldönteni, hogy tovább alkalmazzák-e a dolgozót" – emelte ki Csuhaj Judit. A próbaidő alatt az ötven feletti alkalmazott teljes bérköltségét átvállalná a szaktárca.

 
Fokozottan hátrányos helyzetben

„Az ötven felettiek fokozottan hátrányos helyzetben vannak, nehéz egyáltalán a foglalkoztatottsághoz eljutniuk – hangsúlyozta a minisztérium munkatársa. - Az idősebbek helyzetét több tényező együtt alakítja, ennek megfelelően a helyi munkaerő-piaci igényekhez igazodó, differenciált támogatási rendszerre van szükség."

Nagyon alacsony például az ötven feletti regisztrált munkanélkülieknek képzettségi szintje, 56 százalékuknak semmiféle szakképzettsége sincs. „Ha a foglalkoztatás feltétele egy képesítés megszerzése, akkor az ötven felettiek térítésmentesen végezhetnek el bármilyen OKJ-s képzést" – tájékoztatott Csuhaj Judit. A helyi munkaügyi központok megítélése alapján ezen kívül is számos támogatás nyújtható aszerint, hogy mit kíván meg az adott munkavállaló helyzete.

Végre számon kérik

Az átfogó program végrehajtását és sikerességét a Munkaügyi Minisztérium ellenőrzi. Először is konkrét célokat fogalmaztak meg a programmal kapcsolatban: az ötven évnél idősebb, 75 ezer tartós munkanélküli közül jövő év elejére legalább 30 ezret be kell vonni az új támogatási rendszerbe, 12 ezret tartósan el kell helyezni. „A program végrehajtását több ponton érintő értékelési rendszert vezettünk be, a minisztérium és a munkaügyi központok között szoros az együttműködés" – mondta Csuhaj Judit.

Mindezek mellett a munkaügyi központoktól proaktivitást várnak el. Habár a munkaáltatóknak törvényileg előírt kötelességük a megüresedő álláshelyek bejelentése, az esetek döntő többségében ez nem történik meg. „Éppen ezért most a munkaügyi központoknak kell felkeresniük a helyi munkaadókat, tájékoztatni őket a lehetőségekről, és felkutatni az üres álláshelyeket" – foglalta össze a minisztérium munkatársa. E mellett a regisztrált 50 év feletti munkanélkülieket levélben értesítik az új lehetőségekről, és igény szerint tájékoztatókat is tartanak számukra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A panaszbejelentésekről

A fogyasztóvédelem szerint a vásárlók gyakran nem tudják, hogy panasz, elutasítás esetén mit… Tovább olvasom