Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

56-os emlékkiállítás nyílik

A soponi Lábasházban javában zajlanak a pénteken nyíló 56-os emlékkiállítás előkészületei. A dr. Tóth Imre és Varga Tamás múzeumigazgatók rendezte tárlat a levéltár, az Erdészeti Múzeum és a Soproni Múzeum közös munkája.
– A „Vér nélküli forradalom Sopron, 1956” című tárlat a szabadságharc soproni két hetének összegzése mellett a történelmi eseményeket megelőző időszak, az ötvenes évek hangulatát, ezen belül a nyugati határvárost ért negatív megkülönböztetést is szeretné megidézni – mondta dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója. – Az akkori két hét alatt viszont kevés olyan tárgyi anyag született, ami látványosan jellemezné a forradalom soproni napjait, ezért a tárlat művészeti vezetői, Fekete György és Szőke Imre nagy hangsúlyt fektettek a kiállítás stílusának egységes megjelenítésére. Plakátok, röplapok, korabeli fényképfelvételek tükrözik a forradalom hangulatát, s az egyetemisták waldenje (erdészeti hallgatók egyenruhája) éppúgy a kiállítás részét képezi, mint a sokakban rossz emlékeket keltő ávós sapka és bőrkabát, majd a munkásőrök uniformisa. A közgyűjteményi anyagot a lakosság részéről felajánlott privát fotók és más tárgyi emlékek sora teszi teljessé.
A Lábasházban pénteken délután 4-kor kezdődő – és november 30-ig látogatható – kiállításon dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora és dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere mond ajánlót.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árusítsanak gyógyszert a benzinkutaknál?

Tovább olvasom