Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 16°C Még több cikk.

5 millió Nintendo DS fogyott

Egy évvel a bemutatása után már az ötmilliomodik példányt adták el Japánban a konzolból.

Alig több mint egy évvel a bemutatása után már az ötmilliomodik példányt adták el Japánban a Nintendo kétképernyős konzoljából, a Nintendo DS-ből. A korábbi rekordot szintén a Nintendo tartotta, a Game Boy Advance-nak 14 hónapra volt szüksége az 5 milliós álomhatár eléréséhez, a PlayStation 2-nek pedig 17 hónapra.

"A 14 hónap alatt 5 millió példány eladása azt jelenti, hogy az összes Japánban bemutatott játékgép közül a DS érte el ezt a szintet a leghamarabb" -- mondta Satoru Iwata, a Nintendo elnöke. "Ezt a növekedést csak úgy tudtuk elérni, hogy a megszállott játékosok mellett azokat is megcélozzuk, akik már nem játszanak, és azok számára is élvezhető játékokat kellett csináljunk, akik korábban egyáltalán nem játszottak" -- tette hozzá Iwata.

A Nintendo DS két, 256x192-es felbontású LCD képernyővel rendelkezik. A japán cég szakemberei szerint a kétmegjelenítős megoldásban forradalmi lehetőségek rejlenek, ugyanis míg az egyiken a játék részletesen kidolgozott grafikáját követhetjük figyelemmel, addig a másik, érintőképernyős kijelzőn a legfontosabb adatokról kapunk tájékoztatást, de egy speciális toll segítségével egyes helyzetekben az irányítás is ezen keresztül zajlik.

A 128 Mbyte memóriával rendelkező gép lelke két különálló ARM központi egység, amelyből az ARM9-es főprocesszor 67 MHz-en, az ARM7-es koprocesszor pedig 33 MHz-en üzemel. A Nintendo beszámolója szerint a DS másodpercenként 120 ezer poligont képes megjeleníteni. A lítium-ion akkumulátor egy feltöltéssel 10 órányi használatot tesz lehetővé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elment Grábics tanár úr

Nevével gyakran lehetett találkozni az elmúlt évtizedekben, sokat publikált tanulmányokat, róla… Tovább olvasom