Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

6-an indulnak a Magyar Rádió elnöki posztjáért

Hatan vásárolták meg a határidő lejártáig, szerdáig a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat dokumentációját - tudta meg az MTI csütörtökön a közmédiumot felügyelő közalapítvány illetékesétől.
Az elnöki posztért indul Such György, a közrádió jelenlegi elnöke, Szayly József rádió-alelnök, Heal Edina, a Sláger Rádió volt vezérigazgatója, illetve Balogh Gábor ügyvéd, rádiós rendező. Az ötvenezer forintos pályázati anyagot két olyan személy is megvásárolta, aki nem járult hozzá nevének közléséhez.

A rádióelnök az MTI megkeresésére elmondta: már márciusban jelezte, hogy kész indulni a pályázaton. Az pedig, hogy beadja-e végül a dokumentumot, attól függ, hogy lát-e esélyt az általa megkezdett szakmai munka folytatására.

Such György márciusban levélben jelezte a kuratóriumnak, nem él azzal a médiatörvény adta lehetőséggel, hogy pályázat nélkül hosszabbítsa meg elnöki megbízatását. Döntése indokaként az MTI-nek akkor azt mondta, hogy a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökségben nem volt konszenzus a jelöléséről, így a pályázat nélküli hosszabbítás lehetőségével nem kíván élni.

A másik aspiráns, Szayly József rádiós alelnök az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy elsősorban azért pályázott, mert úgy tartja: a jelenlegi médiaszabályozás tarthatatlan és korrekcióra szorul. Erre most azonban - mint mondta - "megteremtődni látszik" a politikai háttér. Úgy folytatta, "júniusban a kialakult helyzet ismeretében, Such Györggyel történt egyeztetés után, széleskörű támogatottság esetén" fog pályázatot beadni a posztra. A pályázat kiváltása egyelőre "az ambíció és a szándék jelzése volt." Hozzátette: ha a mostani elnök pályázatának beadása mellett dönt, akkor ő nem nyújtja be a sajátját. Ezt azzal indokolta, hogy a rádióelnökkel mindig is "sikeres és harmonikus" volt az együttműködésük.

Az MTI megkereste a most ügyvédként dolgozó Balogh Gábort, a volt rádiós rendezőt is, aki elmondta: már négy éve, az előző elnökválasztás idején is pályázott. Hozzátette: átvette ugyan a pályázati csomagot, ám még gondolkodik rajta, hogy elindul-e a megmérettetésen. Mint kifejtette, ma nincs olyan közmédium, amely maradéktalanul ellátná feladatát; így csak akkor érdemes nekivágni a pályázásnak, ha van esély a "valódi értelemben vett közszolgálatiság megteremtésére, és ez nemcsak a közmédiumok vezetőitől függ" - nyilatkozta.

Az MTI megkereste Heal Edinát, a Sláger rádió volt vezérigazgatóját, aki azonban nem kívánt nyilatkozni. A rádiós szakember 2009 decemberében vált meg a kereskedelmi rádiótól.

A Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat benyújtási határideje június 30., a kiírás szerint a pályázatokról július 22-ig születik döntés. Az új elnök 2010. augusztus 1-jétől töltheti be a posztot négy évre.

Olvasóink írták

  • 2. deszkás 2010. április 15. 20:00
    „Szayly lessz a befutó.Tudja mit KELL mondani.”
  • 1. Léni 2010. április 15. 18:28
    „Nem volna haszontalan, ha a Magyar Rádió egy kicsit semlegesebb beállítottságú
    lenne a jövőben, mint jelenleg! Mivel a Magyar Rádió az egész országért van, nem
    csak a egy bizonyos pártkatonáké, el lehetne várni, hogy mindenkihez szóljon!
    Hallottam én olyan hírbeolvasását, hogy még a felolvasó is zavarban volt, mert tudta,
    hogy egy szó sem igaz a beolvasott hírekből. Legfeljebb olvasni fogok rádiózás
    helyett, ha ilyen marad az MR1.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megverték az OCÖ egyik elnökhelyettesét

Beverték csütörtökön az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egyik elnökhelyettesének eleki… Tovább olvasom